Hooker rekorddal próbálkozott

M. A.M. A.
2009.01.31. 23:56
Címkék

Régen lehetett már látni férfi rúdugrásban biztató világcsúcskísérletet, sőt az is ritkaságszámba megy, hogy ilyen magasságba kerüljön a léc. Ám New Yorkban a 102. Millrose Gamesen ez történt, az olimpiai bajnok Steven Hooker 616 centiméterrel próbálkozott. A rekordot 615 centiméterrel a rúdugrás cárja, Szergej Bubka tartja, pedig az ukrán atléta egy évtizede befejezte a versenyzést. Hooker 580 centiméterig mindent elsőre vitt, az 588 centin harmadik kísérletével jutott át, ezt követően 601-re emeltetett. Annak ellenére, hogy a versenyt megelőzően az idén még csak egyszer ugrott teljes nekifutásból, első próbálkozására könnyedén röpült át a léc felett, majd a világcsúcsmagasságon is látványos kísérleteket tett. „Négy héttel ezelőtt egy perthi viadalon ugrás közben eltörtem a rudamat, s leesés közben a törött rúd darabjaitól megsérültem – mondta a versenyt követően Hooker. – Engem is meglepett, hogy a világrekorddal kísérletezhettem, mégis úgy érzem, a mostani teljesítményemnél több van bennem.”

Legfrissebb hírek

Jobban kezdett a szünet után a Liverpool

Bajnokok Ligája
3 perce

Parádés góllal egyenlített a Real Madrid, a második félidőben is nagy a nyomás az AEK kapuján – percről percre

Bajnokok Ligája
7 perce

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
10 perce

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
36 perce

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
54 perce

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
1 órája

Magabiztos szegedi győzelem a BVSC ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
1 órája