Meggyőző fölény

2009.01.31. 23:56
Címkék

A LEN-kupa selejtezőkörét hazai pályán megnyerő Dunaújvárosi Főiskola a négyhetes felkészülést jórészt erőgyűjtésre használta fel, valamint a fiatalok beépítésére. Brávik Henrietta után ugyanis Zsámbok Lili is anyai örömök előtt áll, ráadásul a hiányzó Benkő Tímea mellett Brávik Fruzsina sem tudott teljes értékű munkát végezni, ám vállsérülése ellenére ott volt a csapatban. Nem úgy, mint a center cseréje, a fiatal Berta Blanka.

Az olasz, magyar, holland és kanadai válogatottakkal felálló olasz Ortigia ellen nagyszerűen kezdett a főiskolás gárda, Poszkoli Rita és Primász Ágnes két-két találatával hamar négygólos előnyt szerzett, amelyet meg is tartott az első negyed végéig. A folytatásban tovább növelték a különbséget a hazaiak, a vendégek csak az utolsó negyedben tudták közelebb férkőzni – de így is a Dunaújváros várhatja kedvezőbb helyzetben a visszavágót.

Legfrissebb hírek

Jobban kezdett a szünet után a Liverpool

Bajnokok Ligája
8 perce

Parádés góllal egyenlített a Real Madrid, a második félidőben is nagy a nyomás az AEK kapuján – percről percre

Bajnokok Ligája
12 perce

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
14 perce

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
40 perce

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
59 perce

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
1 órája

Magabiztos szegedi győzelem a BVSC ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
1 órája