Mészáros már gyógyul

2009.01.31. 23:56
Címkék

Az Újpest Megyeri úti dzsúdótermében rendezték meg a Magyar Köztársasági Kupa idei küzdelemsorozatát, amely egyúttal a második (az első egy hete a Tüzér utcában zajlott) válogató is volt a legjobbak mögötti helyekért. A tét a férfiak számára volt nagyobb, mivel a Budapest, Bécs páros közül hazánk a páratlan években férfi-világkupaversenyt rendez, s a házigazda kategóriánként négy-négy versenyzőt indíthat. Dupláznia három dzsúdósnak sikerült: Ungvári Zoltánnak (66 kg), Ledényi Leventének (90) és Farkas Bálintnak (100), így ők minden bizonnyal ott lesznek a Hungária-kupán.

Az izgalmas küzdelmeken túl a tatamik mellett is akadt látnivaló. Találkozhattunk például Mészáros Anettel (70), aki másfél hete vakbélműtéten esett át. Mostanra már a varratszedésen is túl van, de azért még kímélnie kell magát.

„Már az ausztriai edzőtáborban is éreztem, hogy fáj a hasam, majd amikor hazaértünk, egyre inkább a vakbelem irányába húzódott a fájdalom, akkor már sejtettem, mi lehet a probléma – tudtuk meg a vb-bronzérmes, olimpiai hetedik dzsudokától. – Akkor nagyon erős fájdalmaim voltak, de a műtét után már sokkal jobban éreztem magam. Pénteken voltam varratszedésen, egy hetet még pihennem kell, utána elkezdhetek mozogni, majd dzsúdózhatok is. Rosszkor jött a sérülés, mert nagyon készültem, szerettem volna minél sikeresebben kezdeni az évet.”

Mészárosnak azért is kellemetlen a kiesés, mert az elkövetkező négy hétben négy nemzetközi (világkupa, Grand Prix, Grand Slam) viadalt rendeznek, s egyelőre bizonytalan, hogy valamelyiken részt tud-e venni.

Legfrissebb hírek

Tenisz: nem jutottak nyolc közé a magyar fiúk a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
16 perce

Kovács Patrik a Vasasnak is bizonyítaná, érdemes számolni vele

Labdarúgó NB II
33 perce

Szoboszlai a Liverpool kezdőjében; Varga és Vitális is csere a Real Madrid ellen – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája

ATP-világbajnokság: Fils tíz év után az első francia a mezőnyben

Tenisz
1 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
1 órája

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
2 órája

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
2 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
2 órája