Furcsa diszkóbaleset

2009.02.02. 02:34
Címkék

Furcsa ellentmondás: noha Zoran Supics, a Győri ETO FC alapemberének számított az ősszel, a 25 éves szerb védő mégsem utazott el a csapattal az edzőtáborba. Hiába játszott az ősszel a 15 mérkőzésből tizennégyszer, Dragoljub Bekvalac szakmai okokra hivatkozva Győrben hagyta. Információnk szerint azonban nem szakmai, inkább fegyelmi okai vannak a mellőzésnek.

A szerb szakember kikötötte, profi labdarúgók nem szórakozhatnak az éjszakában. Bár Zoran Supics jól ismeri a vezetőedzőt, vétett a szabályok ellen: néhány nappal az edzőtáborba utazás előtt egy baráti társasággal megjelent az egyik győri éjszakai szórakozóhelyen. Információnk szerint előbb szóváltásba keveredett az ETO grúz kapusával, Mihail Gvazavával, majd pedig George Adikadzéval, akiről kiderült, hogy a tulajdonos, Tarsoly Csaba egyik tanácsadója. A szóváltás után kisebb tumultus keletkezett.

„Nem tagadom, ott voltam a szórakozóhelyen – mondta érdeklődésünkre Zoran Supics. – A barátaimmal mentem, és valóban, kisebb dulakodásba keveredtem. Csak később tudtam meg, hogy Tarsoly Csaba egyik barátja volt az illető. Egyébként nem hinném, hogy probléma lenne, hogy lementem egy-két italra az ismerőseimmel, tizenegy órakor már ágyban voltam.”

Zoran Supics elismerte: még az ETO NB II-ben szereplő csapatával sem készülhet, így ezekben a napokban egyedül tréningezik. Úgy tudni, a klub eladja a 25 éves labdarúgót.

„Pedig szívesen maradnék” – jelentette ki a játékos.

Az incidens másik szereplője, a fiatal grúz kapus rosszabbul járt: Mihail Gvazavát máris elküldték a győriek. Megkerestük Klement Tibort, az ETO FC ügyvezetőjét, aki nem kívánta kommentálni információnkat, csupán annyit mondott: biztosan úgy igaz, ahogy Zoran Supics elmesélte.

Legfrissebb hírek

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
10 perce

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
10 perce

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
12 perce

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
48 perce

Megszületett Leclerc első gyermeke – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
1 órája

Udvardyék a nyolc között párosban a csennai tenisztornán

Tenisz
1 órája

Az IIHF aggódik a CAS ítélete miatt, továbbra sem engedné vissza az oroszokat

Jégkorong
1 órája

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
2 órája