Külföldiek előnyben

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
2009.02.02. 02:34
Címkék

Külföldi csatárral pótolhatják Roguy Meyét a Zalaegerszegi TE-nél. Csank János korábban ugyanis kijelentette, a török Ankarasporhoz szerződő gaboni támadó helyett szüksége van még egy gólerős labdarúgóra, s mivel magyar futballisták eleddig nem jártak próbajátékon Zalaegerszegen, a közeljövőben minden bizonnyal légióssal erősítenek a kék-fehéreknél. A szombati, Gyirmót SE (4–2) elleni felkészülési mérkőzésen pályára lépett a kanadai Dave Simpson, aki Magyarországon a Lombard Pápánál, míg legutóbb a Dunaújvárosi FC-ben futballozott, illetve csereként bemutatkozott a belga élvonalban szereplő SV Zulte Waregemtől érkezett brazil Leandro Barrios is. Noha egyikük sem talált a kapuba, teljesítményükről elégedetten nyilatkozott a vezetőedző.

„Dave Simpsont többször is láttam futballozni, amikor még a Lombard Pápánál szerepelt, s feltűnő, mennyit fejlődött a játéka az elmúlt időben – dicsérte a kanadai légióst Csank János. – Leandro Barrios sem okozott csalódást, annak ellenére magabiztosan futballozott, hogy tizenöt napot kihagyott. Az ő teljesítményével is elégedett voltam. Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy szerződtetjük őket, ebben a kérdésben nem én döntök, csupán javaslatot tehetek a vezetőségnek.”

Legfrissebb hírek

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
9 perce

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
9 perce

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
11 perce

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
47 perce

Megszületett Leclerc első gyermeke – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
1 órája

Udvardyék a nyolc között párosban a csennai tenisztornán

Tenisz
1 órája

Az IIHF aggódik a CAS ítélete miatt, továbbra sem engedné vissza az oroszokat

Jégkorong
1 órája

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
2 órája