Lejtmenetben az Újpest

2009.02.02. 02:34
Címkék

Amilyen szépen teljesített az alapszakaszban, úgy zuhant össze első számú centere, Vladimír Dubek sérülése óta az Újpest, amely a Ferencváros és a DAB.Docler után az NZ Starstól is kikapott. IV. kerületi vetélytársa át is vette tőle az első helyet, pedig három bónuszponttal kevesebbel vágott neki a középszakasznak. Lejjebb is történtek érdekességek, a szlovák légiósokkal megerősített Miskolc győzött az Alba Volán II pályáján, a Fradi pedig megverte a DAB-ot.

Jó iramú, a végletekig kiélezett meccset hozott a két IV. kerületi együttes összecsapása. Az Újpest botladozik, a csapatból érezhetően hiányzik a kézsérüléssel bajlódó Ladislav Sikorcin. A ponterős hokis már Káposztásmegyeren is játszani szeretett volna, de még nem engedélyezték neki. A Stars ugyanakkor még veretlen a középszakaszban, bár ezúttal igencsak megizzadt a három pontért. Az elején még vezettek a vendégek, ám aztán az újonnan érkezett Kristian Kovác kapuvasát követően Majoross Gergelynek sikerült egyenlítenie. A második harmad közepén Fodor Csanád megfordította a találkozót, igaz, véleményes körülmények között, úgy tűnt, tilos felszabadítás előzte meg találatát, amely később döntőnek bizonyult (2–1).

A „kis Volán” kerete további „visszajátszókkal” bővült, immár egy sorra való EBEL-játékos csatlakozott Kóger István csapatához, így nem lehetett azon csodálkozni, hogy az első húsz perc hazai fölény jegyé-ben telt, ám a finisben kétszer villant Robert Franc, a Miskolc egyik friss szerzeménye, eldöntve a találkozót (2–4).

A továbbra is hullámzó teljesítményt nyújtó DAB ezúttal rosszabbik arcát mutatta, az otthonában mindig veszélyes Fradi megérdemelten győzte le (3–1).

Legfrissebb hírek

ATP-világbajnokság: Fils tíz év után az első francia a mezőnyben

Tenisz
4 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
17 perce

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
43 perce

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
1 órája

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
1 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
1 órája