Támadás!

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2009.02.02. 02:34
Címkék

Hadrendjét tekintve a Ferencváros három védővel, két középpályással és öt támadóval is felállhat a tavaszi bajnoki mérkőzéseken. Bobby Davison, az Üllői útiak vezetőedzője nyugodtan válogathat, csatárból most akad bőven a Fradinál. Akár a Tököl elleni nyitányon össze is állhat az Igor Pisanjuk, Paul Shaw, Ferenczi István, Jordan Robinson, Dramane Kamate ötös. Persze arra nagy tételben mernék fogadni, hogy nem így lesz – bár, ha a Tököl vezetne az első félidő után… A csatárdömping – a felsoroltakon kívül a Paksról igazolt Márkus Tibor és a tehetséges Pölöskey Péter is bevethető – nem azt jelenti, hogy eszetlenül támad majd a Fradi. Éppen az ellenkezőjét sugallja: a zöld-fehéreknél a józan gondolkodás győzött. Nem szerződtetnek már „tucatlégiósokat”, nem szavaznak bizalmat sértődékeny, melegíteni is lusta, piperkőc hazai labdarúgóknak. Csak olyanok jöhetnek szóba, akik segíteni tudnak a csapatnak, és az élvonalban is megállják majd a helyüket. Ennek a Fradinak meg kell nyernie az aranyérmet a Keleti csoportban. Ez eddig sem volt kérdés, s ezután sem lehet. Mostantól azonban mást is el kell érnie Bobby Davison tanítványainak. Meggyőzően kell futballozniuk, minden ellenfelüket le kell győzniük. Az ősszel negyvennégy gólt szerzett a Ferencváros, ami nem kevés. Az igényes zöld-fehér publikum olykor mégis kifütyülte az együttest. A szurkolók azt várják, hogy kedvenceik, akik mellett már harmadik éve tartanak ki a második ligában, szórakoztassák is őket. Azt persze egyelőre hiba lenne kijelenteni, hogy a több mint egy évtizeddel ezelőtt a Bajnokok Ligájában szereplő együtteshez hasonló gárda formálódik az Üllői úton. Na jó, az utódok is tizenegyen lesznek majd a pályán, ám egyelőre nem a BL-szereplés a cél, csupán a bajnoki arany. Az NB II-ben.

Legfrissebb hírek

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
18 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
30 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
46 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik