Levelezés a szabályokról

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.02.08. 01:04
Címkék

Szombaton a Tatai úti birkózócsarnokban kerül sor az év első kötöttfogású válogatóversenyére, amelyet az előzetes tervek szerint már az új szabályok szerint rendeztek volna. Ám vannak érthetetlen szabálypontok, ezért a magyar szövetség levelet írt a nemzetközinek, a FILA-nak, és a szombati viadalt a régi, már sokszor elátkozott golyóhúzogatós rendszerben tartja meg.

„Az biztos, hogy maradnak a háromszor kétperces menetek, és a jövőben másfél perc birkózás lesz állásból, de hogy utána mi következik, még nem tudjuk pontosan – vázolta a problémákat Struhács György, a kötöttfogású válogatott szakágvezetője. – A nemzetközi szövetség levele szerint az első menetben a piros mezes birkózó a kedvezményezett, a másodikban a kék, a harmadikban az, akinek abban a menetben több pontja van. Azonban ha az első menetben a piros akciót hajtott végre, majd a kék megy le a menet utolsó fél percére, mi történik? Az előny birtokában a piros ráfekszik a kékre, hogy ne tudjon felállni, és húzza az időt? De az sem egyértelmű, hogy ha állásból a kék szerez pontot az első menetben, akkor neki kellene kedvezményezettnek lennie, a szabály szerint viszont ha törik, ha szakad, a piros a kedvezményezett. Ezért Bacsa Péter a bíróbizottság nevében írt levelet, illetve a szövetség is kért állásfoglalást a FILA-tól.”

Ráadásul – csak hogy csavarjunk még egyet az ügyön – a magyaroknak is voltak reformötleteik a golyózás ellen. Itthon az vetődött fel, hogy csak az első menetben lenne sorsolás, és onnantól kezdve folyamatosan a szerzett pontok döntenének arról, ki a kedvezményezett. Ennek kipróbálására azonban nem adott engedélyt a FILA. Remélhetőleg hamarosan megérkezik a válaszlevél, és akkor a február végi, szombathelyi Magyar Nagydíj a tesztverseny szerepét is betöltheti, először itt alkalmazhatnák az új szabályokat.

Szombaton viszont a régi rendszerben birkóznak a legjobbjak a sérült Lőrincz Tamást (66 kg) és Módos Pétert (55) leszámítva, a tét pedig a válogatott kerettagság kiharcolása. Erre a szombati mellett még két viadalon lesz lehetőség, Szombathelyen és a FTC rendezésében rendezendő válogatón. Struhács György elmondta, az új ciklusban mindenki tiszta lappal indul, némi előnyt csak a pekingi olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán (84) és az Európa-bajnok, olimpiai ötödik helyezett Bácsi Péter (74) élvez.

Legfrissebb hírek

Videó: negyven éve is 2–0-val kedzte Mexikó az egyenes kieséses szakaszt az Azték Stadionban – a hihetetlen Negrete-gól

Foci vb 2026
2 perce

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
5 perce

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
22 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
29 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
47 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
51 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik