Nehéz visszavágó lesz

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
2009.02.08. 01:04
Címkék

Mostanában számukra kedvező híreket kaptak a fehérváriak a brassói csapatról, köztük azt, hogy anyagi gondokkal küzd, s emiatt több játékosa távozott. Amikor aztán Fehérvárra érkezett a BL-selejtezőben kieső s ebbe a sorozatba átkerülő Brasov, kiderült, hogy – anyagi gondok ide vagy oda – az együttesben négy ország válogatottjai szerepelnek. Többek között az egykor Fehérváron szereplő Kerekes-Barbu Ildikó is, aki szombaton a meccs 42. percében megsérült, s nem tudott tovább játszani.

Az elején kiegyenlített volt a játék, majd leindításokból vette át a Rulmentul a vezetést. A Brasov jól védekezett, s az elcsent labdával rendre jól indított, így sikerült három-négy gólos előnyt szereznie. A fehérváriak ebben a játékrészben rosszul védekeztek, támadásaik sem volt elég hatékonyak.

A fáradó románok egyre gyakrabban cseréltek, s egyértelművé vált, hogy a sztárok hiányoznak a csapatból. Ekkor nemcsak kiegyenlítettebb lett a küzdelem, hanem fordított is a határozottabban védekező Fehérvár. Feljavult a Fehérép védekezése, Siti Eszter ontotta a gólokat, és a gyors ellenakciók is eredményesek voltak. A döntetlen után mégis roppant nehéz visszavágó vár Sótonyi László együttesére.

„Az első játékrészben sajnos gyengén védekeztünk. A másodikban feljavultunk, de a hajrában nem sikerült az előnyünket megtartanunk” –

mondta a mezőny legjobbja, Petróczi Viktória.

A visszavágót egy hét múlva, szombaton rendezik.

Legfrissebb hírek

Julian Jenner: Kovács Bendegúzban minden megvan, hogy a magyar válogatott első számú csatára legyen

Légiósok
5 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila is indul Hsziamenben

Atlétika
27 perce

Csúcsot döntve juthat az élvonalba a lendvai csapat

Minden más foci
33 perce

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
43 perce

Népsport: vörös ördögök a mágikus 7-es mezben

Népsport
59 perce

Spygate-ügy: a vezetőedző áldását adta a Soton kémkedésére

Angol labdarúgás
1 órája

Az észérvek alapján nekünk jár az egyik szabadkártya a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
1 órája

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik