24 ÓRA

2009.02.09. 23:19
Címkék

Huntelaar máris menneHuntelaar máris menne

SPANYOLORSZÁG. A két hónapja szerződtetett Klaas-Jan Huntelaar máris elvágyódik a Real Madridtól – legalábbis az AS információja szerint. A lap úgy tudja, hogy a holland gólvágó elsősorban azért távozna, mert Juande Ramos vezetőedző nem nevezte őt a Bajnokok Ligájára, ráadásul a bajnokságban is csak ritkán kap játéklehetőséget. A Real decemberben 20 millió euróért vásárolta meg a csatárt az Ajaxtól.

Hollandok vitatkoznak

OROSZORSZÁG. Feszült helyzet alakult ki Guus Hiddink, az orosz válogatott holland szövetségi kapitánya, valamint honfitársa, Dick Advocaat, a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató orosz Zenit edzője között. A két szakember azon különbözött össze, hogy Hiddink hat Zenit-játékosra is igényt tartana a szbornaja törökországi edzőtáborozásán, ám Advocaat nem szívesen válna meg tőlük, mert a szentpéterváriak is szeretnének együtt készülődni az új idényre, valamint a VfB Stuttgart elleni UEFA-kupa-párharcra.

Eduardo visszatér

HORVÁTORSZÁG. A horvát válogatott szerelésében tér vissza a pályára Eduardo, az Arsenal csatára, aki tavaly februárban súlyos lábsérülést szenvedett a Birmingham elleni bajnokin. A horvátok szerdán Romániával játszanak barátságos mérkőzést.

Bordon nélkül Bochumban

NÉMETORSZÁG. Kéztörése miatt nem léphet pályára szombaton a Bochum otthonában Marcelo Bordon, a Schalke csapatkapitánya. A 33 éves brazil hátvéd az elmúlt hét végén a Werder Bremen elleni mérkőzésen (1–0) sérült meg.

Zé Roberto maradna

NÉMETORSZÁG. Zé Roberto a 2009 júniusában lejáró szerződése után is szívesen játszana a Bayern Münchenben. A hírek szerint a 34 éves brazil klasszis még ebben a hónapban megegyezik a maradását szorgalmazó müncheni vezérkarral.

Három meccsre eltiltva

ANGLIA. A hazai szövetség hárommérkőzéses eltiltással sújtotta Shaun Wright-Phillipset. A Manchester City csatára még a január 31-én megrendezett, Stoke City elleni bajnokin vétkezett – szándékosan visszarúgott Rory Delapnek –, ám a mérkőzés játékvezetője szemet hunyt az eset felett.

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
3 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
4 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
4 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
4 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
5 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 órája