Milliomosok ellen készülve

2009.02.09. 23:19
Címkék

Amíg Magyarországon zömében amatőr játékosokból álló, bántóan alacsony költségvetéssel működő klubok szerepelnek az élvonalbeli kispályás bajnokságban, addig Oroszországban egyes futsalegyesületek éves költségvetése eléri a kétmilliárd forintot. Kedden a magyar válogatott a milliárdos klubok labdarúgóiból összeállított orosz nemzeti együttessel meccsel Jekatyerinburgban.

Akinek az új esztendőben volt szerencséje a budapesti szmogriadó hisztériájához, ráadásul az elmúlt napokat Jekatyerinburgban tölthette, különleges felismeréssel gazdagodott: amíg a magyar fővárosban a polgármesteri hivatal az emberek közlekedését korlátozta, addig az orosz városvezetés a polgárok komfortérzetét kívánja visszaszorítani. A február elején beköszöntő hidegfront rányomta bélyegét a helyiek hangulatára, hiszen nem elég, hogy a lehangoló paneltornyok uralta utcákon a reggeli órákban csaknem mínusz 30 Celsius-fokban kénytelenek bemelegíteni a Ladát az emberek, a meló utáni kikapcsolódás jellegét is szabályozza a szükségállapot. Vodkából ugyanis csak bizonyos mennyiséget fogyaszthat a lokálokba betérő vendég, mert a napokban többször regisztrált fagyhalált a polgárőrség, amikor az italozóból kidülöngélő, majd a domboldalon leheveredő alkoholmámoros egyéneket előkotorták a hóból.

A magyar kispályás válogatottat meghívó, s a küldöttség útiköltségét és oroszországi tartózkodását álló jekatyerinburgi futsalklub elöljáróit azonban láthatóan nem viselte meg az „ alkoholválság”: Jurij Zagidulin ügyvezető igazgató házi főzésű vodkával kínálta a káposztásmegyeri lakótelepre emlékeztető terület közepén álló elegáns szálloda bárjában a magyar delegációt, és miután a reggelije mellé egymaga elfogyasztotta a kínálat háromnegyedét, beszámolt az oroszországi futsal, valamint a jekatyerinburgi egyesület helyzetéről. Amikor a klub éves büdzséjének nagyságáról szólt, először azt gondoltuk, csak az ital beszél belőle, ám miután részletesebb kimutatást készített az asztal mellett, ráébredtünk: nagyon bírja a vodkát…

„Évente hatmillió dollárból gazdálkodik a klub, és bár az eredmények minket igazolnak, a költségvetést tekintve csupán az ötödik helyen állunk az élvonalbeli ligában szereplő csapatok rangsorában – mondta Jurij Zagidulin, aki forintosítva 1.2 milliárdból gazdálkodhat – ez nagyjából annyi, mint a DVSC és az Újpest együttes büdzséje. – A final fourba szintén bekerülő Dinamo Moszkva tízmillió dollárt költ a csapatra. Az orosz bajnokságban szereplő labdarúgók kilencven százaléka profi játékos, alapfizetés és meccsprémium jár nekik havonta. Nálunk ellenfélfüggő a premizálás mértéke, de körülbelül húsz-harmincezer dollárt osztunk szét a játékosok között – egy-egy meccs után. Noha az Európa legjobbjai között számon tartott városi női kosárlabdacsapat igen népszerű, Jekatyerinburgban a futsal az első számú sport – és most nem hazabeszélek. Ötszáz igazolt labdarúgó van a városban, a meccseinken átlagban háromezren szurkolnak. Hogy miből tartjuk fenn a klubot? Téved, ha a jegybevételekre, vagy a tévés jogdíjakra gondol. Két mániákus a saját pénzét öli bele a klubba, pusztán szórakozásból.”

Kedden, magyar idő szerint három órától a Jekatyerinburgra és a Dinamo Moszkvára épülő orosz válogatott vár a Kozma Mihály vezette csapatra.

Legfrissebb hírek

Baj van a Hungária körúton: eltűntek a helyzetek, szaporodnak a vereségek

Labdarúgó NB I
28 perce

Doncic és SGA 40 felett, Steph Curry is remekelt, Green bunyózott a maratoni NBA-játéknapon

Amerikai sportok
32 perce

Csercseszov távozott orosz klubjától – hivatalos

Minden más foci
35 perce

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
41 perce

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
49 perce

Vízilabda: „Jó a fiúkkal együtt dolgozni” – nagy örömet szereztek egri tanítványai Tóth Kálmánnak a Szolnok legyőzésével

Vízilabda
1 órája

Vitális Milán: Olyanokkal játszhatok együtt, akiket eddig a tévében néztem

Légiósok
1 órája

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
1 órája