Scolari gyorsan megbukott

2009.02.09. 23:19
Címkék

„Luiz Felipe Scolarit hétfőn azonnali hatállyal menesztjük a Chelsea menedzseri posztjáról. A vezetőség szeretné megköszönni a szakember eddigi munkáját. Felipe pozitív hatással volt klubunkra, ezért szomorúsággal tölt el minket, hogy kapcsolatunk ilyen korai véget ért. Sajnálatos módon a csapat eredményei kulcsfontosságú időszakban romlottak. Már megkezdtük az új vezetőedző keresését, kinevezéséig a posztot ideiglenesen Ray Wilkins segéd-edző tölti be.”

Nagyjából ezen sorok fogadták a Chelsea internetes honlapjára klikkelőket hétfő este fél hat tájban, s ebből kiderül, Luiz Felipe Scolari hét hónap után új állás után nézhet.

A tabellát egy ideig vezető londoniak az év végétől kezdve egyre romló teljesítményt nyújtottak, az idén két győzelem, egy döntetlen és két vereség a mérlegük, ráadásul éppen a két közvetlen riválistól, a Manchester Unitedtől (0–3) és a Liverpooltól (0–2) kaptak ki, de a győztes meccseken sem nyújtottak meggyőző teljesítményt, és jelenleg hét pont a lemaradásuk a listavezető MU-val szemben.

A brazil szakembert folyamatos támadások érték az utóbbi hetekben, és az elmúlt hét végén a Stamford Bridge-en olyan transzparens fogadta, amelyen a „Scolari kifelé, Zola és Di Matteo a Chelsea legendái” felirat szerepelt.

Adja magát a kérdés, ki lesz a brazil utóda? A klubot korábban játékosként erősítő Gianfranco Zola a West Ham, míg Roberto Di Matteo jelenleg a harmadosztályú Milton Keynes Dons kispadján ül. Az nem valószínű, hogy utóbbi két szakember ül le a „kékek” kispadjára, bár az Independent állítja, Zola a favorit, akivel jönne jelenlegi asszisztense, Steve Clarke, aki segédedzőként már dolgozott a Chelsea-nél. Persze jelöltekből nincs hiány. A nyáron Avram Grant menesztése után Roberto Mancini és Frank Rijkaard neve is felvetődött, megkönnyítheti, illetve felgyorsíthatja a procedúrát, hogy jelenleg egyiküknek sincs állása, de a Guardian Sven-Göran Erikssont és Didier Deschamps-ot sem zárta ki a lehetséges utódok közül. A Sky Sports News értesülései szerint a Chelsea-nek kéttagú „listája” van, amelyen Avram Grant és Guus Hiddink neve szerepel, sőt azt sem tartja kizártnak, hogy az izraeli technikai igazgatóként, míg a holland menedzserként irányítsa a csapatot.

A magunk részéről kíváncsian várjuk, az angol sajtó mikor áll elő José Mourinho nevével…

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
4 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
5 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
5 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
5 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
5 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
6 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
6 órája