Vonn másodszor nyert

2009.02.09. 23:19
Címkék
Amerikai és norvég győzelemmel ért véget a Val d’Isere-i világbajnokság női lesiklása és férfi szuper kombinációja. Lindsey Vonn és Aksel Lund Svindal is meggyőző fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt.

A világbajnokság rajtja előtt általános vélemény volt, hogy egyik számban sincs egyértemű esélyes. Lindsey Vonn azonban kivételt jelentett, hiszen az amerikai hölgy óriási fölénnyel vezeti az összetett világkupát, ráadásul már nem csak a gyorsabb számokban remekel. Az idei szezonban két műlesiklóversenyt nyert meg, vagyis a lassabb, technikásabb szakágban is számolni kell vele. Vonn már két éve is többszörös világbajnok lehetett volna a svédországi Arében, ám akkor a hazaiak kedvence, Anja Pärson élete formájában síelt, így az akkor még Lindsey Kildow néven szereplő klasszisnak két ezüst jutott.

Az idén azonban – úgy tűnik – nincs kegyelem. Senkinek.

Vonn rögtön az első számban, szuper óriás-műlesiklásban nyert, mégpedig olyan imponáló teljesítménnyel, hogy az ember könnyen azt hihette: az összes számban érmes lesz. Azonban a pénteki szuper kombinációban vezető pozícióból kiesett, így eldőlt, hogy nem lép Lasse Kjus nyomába, és nem áll dobogóra minden szakágban, mint ahogy a norvég tette 1999-ben.

A hétfői lesiklásban csak Lara Gut jelentett rá némi veszélyt, de a svájci csodatini (még nincs 18 éves) csupán a pálya első szakaszán remekelt, utána Vonn bekeményített, és végül fél másodpercet vert riválisára. „Nagyon ideges lettem, és megkértem a férjemet, aki mindig a célban szokott várni, hogy most maradjon velem a rajtnál – újságolta Vonn. – Gut fantasztikusan versenyzett, nagy nyomást gyakorolt rám. A beérkezés pillanatában nem voltam biztos a győzelemben, de utána kiderült, hogy tökéletes menetet produkáltam.”

Aksel Lund Svindalnak kötélből vannak az idegei.

Persze aki kétszeres világbajnokként érkezett Franciaországba... A norvég versenyző óriásműlesikló- és lesiklósikere után az idén Val d’Isere-ben ismét a csúcsra ért, ezúttal szuper kombinációban. Svindalnak nem erőssége a szlalom, a gyorsabb számokban jóval eredményesebb, ezt bizonyítja 11 világkupaversenyen aratott győzelme.

Éppen ezért nagyon meg kellett hajtania a lesiklást, hogy elegendő előnyt kovácsoljon a műlesiklásra a többiekkel szemben. Svindal meg is nyerte az első futamot, és utolsóként három másodperces fórral állt rajthoz. Óvatos második menetére majdnem ráfázott, de kilenc tizeddel így is megverte szlalomban a francia Julien Lizeroux-t. „Mindent beleadtam, hogy enyém legyen az arany. Sokat jelent számomra ez a siker, rendkívül boldoggá tett” – mondta az immáron harmadik címét begyűjtő Svindal.

Kedden szünnap, szerdán a férfi csapatversennyel folytatódik a világbajnokság.

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: Olyanokkal játszhatok együtt, akiket eddig a tévében néztem

Légiósok
4 perce

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
15 perce

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
34 perce

A címvédő Seattle otthonában győzött, tovább robog a Bears – videó

Amerikai sportok
1 órája

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
2 órája

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
9 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
9 órája