Értékbiztosítás

2009.02.15. 01:04
Címkék

Bonyolult ez a biztosításügy. Mindenkinek az lenne az érdeke, ha minden futballista fiókjában ott lapulna egy kötvény, amelynek révén sérülés esetén tisztes összeg érkezhetne a sportoló, esetleg az egyesület számlájára. Hiába van meg a lehetőség, hogy a minimális kötelezőn kívül mindenki saját biztosítást kössön, ha drágának gondolja, és ezért nem akar fizetni. A klubok szegények, a játékosok meg sajnálják rá a pénzt. Pedig régi – szerencsére egyre kevesebbszer hallható – mondás, hogy a sérült labdarúgóval csak a baj van. Edzeni, játszani nem tud, de a fizetését minden hónapban át kell utalni, ráadásul ha a szerződésében benne van, még a gyógykezelésébe is be kell szállni. Ráadásul tény, hogy a sérült játékos piaci értéke a nullához közelít. Volt már ugyan menedzser, aki „féllábú” futballistát is el tudott adni, de ez azért nem jellemző – ha igen, akkor is inkább hozzánk érkezik a nagy nevű, ám ezer sebből vérző egykori sztár. Vagyis a klubnak mindenképpen érdekében állna, hogy biztosítást kössön az összes profijára, akár még olyat is, hogy a sportvállalkozást is kártalanítsák egy-egy sérülés után. Az nyilvánvaló, a futballistáknak elemi érdekük lenne, hogy a bajban segítséget kapjanak. Hány olyan labdarúgóról hallani, akinek súlyosabb sérülés után be kellett fejeznie karrierjét, s ezt követően mindennapi megélhetési gondjai lettek. Nem állítom, hogy az átlagos (esetleg jobb) biztosításból befolyó összeggel sínre tették volna sportpályafutásuk utáni életüket, de nyilván segített volna az újrakezdésben. Hiszek abban, hogy lehet tanulni az angoloktól vagy a németektől, akik mindenki számára jó rendszert találtak ki és működtetnek. A klubot és a játékost sem éri (anyagi) kár, ha baj van. Igaz, ott jut pénz erre is, és a labdarúgókra gyakorlatilag értékbiztosítást kötnek. A hangsúly az értéken van, mert a futballista érték. Nálunk is annak kellene lennie…

Legfrissebb hírek

Úszás: megdöntötte a 4x100-as világcsúcsot az Egyesült Államok vegyesnemű vegyesváltója

Úszás
9 perce

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
15 perce

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
23 perce

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
36 perce

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
46 perce

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
1 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2 órája