Az érzelmek, a mély gyász és a végén az önfeledt öröm jellemezte a vasárnapi veszprémi összecsapást. Ugyanakkor a BL-középdöntő első mérkőzésén mégis sok jelentősége volt a szakmának, a küzdelemnek. A hazai játékosok valamennyien elfogadták és felfogták, hogy ennek kell főszerepet játszania. A megölt Marian Cozma, valamint a súlyosan megsebesített Zsarko Sesum és Ivan Pesic helyére az MKB Veszprém bő – részben kölcsönadott – keretéből érkeztek kitűnő játékosok. Visszatért Barcelonából az átlövő Putics Barna, Tatabányáról a kapus Liszkai Szilveszter, valamint a tartaléksorból ezúttal előlépett a szerb beállós, Uros Vilovszki. Utóbbira hárult a legnehezebb feladat, Marian Cozma helyére kellett állnia. Nem nevezte a mérkőzésre Mocsai Lajos a héten influenzával bajlódó Iváncsik Tamást, ugyanakkor ismét játszhatott Eklemovics Nikola, aki még a januári, horvátországi világbajnokságon szenvedett lovagló-izom-húzódást.
Eklemovicsot nem tudták megállítani a spanyol védők, a csapatkapitány Dejan Perics pedig jó szokásához híven halmozta a bravúrokat a kapuban. Nem látszott letörtnek, pláne apatikusnak a Veszprém, amelynek játékosai elképesztő lelkierővel küzdöttek. A hazai gárda rendkívül erőszakos védekezéssel adta tudtára a vendégeknek, hogy ez nem az ő napjuk. Daniel Sarmiento, Martin Stranovsky és Damir Bicanic ugyan belőtte egy-két ziccerét, ám Eklemovicstól rendre érkezett válasz.
Kis kakaskodás borzolta a kedélyeket, amikor Perics összeütközött a hatoson belülre ugró Héctor Castresanával, aki rátámadt a kapusra. Persze a szerb világklasszis nem hagyta magát… A veszprémi játékosok gyorsan szétválasztották a lökdösődőket, a nézők meg kórusban éltették Pericset.
A félidő derekán elkezdte cserékkel frissíteni együttesét Mocsai Lajos, aki hidegvérrel dirigálta fegyelmezetten és okosan kézilabdázó játékosait. Megkönnyítette a hazaiak dolgát, hogy a León előkészítés nélkül, a támadások gyors befejezését sürgetve ellőtte a labdát, ráadásul védekezése sem volt kiemelkedő. Az MKB Veszprém már 13–8-ra vezetett, majd két gyorsan bekapott gól után Mocsai Lajos időt kért. Ez sem használt (13–12), mert az orosz Gyenyisz Krivoslikov, a világ egyik legjobb, legrutinosabb jobbszélsője néhány erélyes, sőt vehemens szóval pillanatok alatt összerázta csapatát.
A szünetben Pérez Carlos, Putics, Vilovszki és Zsarko Markovics maradt kinn a pályán, hogy „belője” Liszkait, akinek beállítására egyelőre nem volt ok, hiszen Perics káprázatosan védett. A pihenő után – ki más? – Eklemovics szerezte az első hazai gólt, hogy versenyben maradhasson Periccsel a mezőny legjobbja címért. A válogatott irányító nyolcadik találata után pedig már Mocsai mester is ingujjra vetkőzött. Persze nem csupán neki volt melege, hanem játékosai is izzadtak a spanyolok ellen, akik minden erejüket összeszedve harcoltak, és Martin Stranovsky góljával fordítottak (17–18).
A veszprémiek azonban továbbra is fölényben játszottak, Perics ziccereket védett, Pérez igen fontos gólokat lőtt, Gál Gyula pedig a háta mögötti lövéssel talált be (23–20). Iváncsik Gergő fájós, sérült térddel is hősiesen küzdött. A hajrát Pérez gólja és Perics több bravúrja nyitotta (26–20), és a Leónnak csupán a felzárkózásra maradt ereje. Lelkileg is rendkívül fontos győzelmet aratott a Veszprém – méltón emlékezve Marian Cozmára.
