Már havon is ő a király

2009.02.15. 23:11
Címkék

Lehet, hogy nem volt olyan sima, mint a többi – de legalább hozott egy kis változatosságot az életébe. Sébastien Loebnek az utolsó pillanatig maximálisan kellett koncentrálnia ahhoz, hogy megszerezze pályafutása 49. vb-futamgyőzelmét, de végül ő bírta jobban idegekkel a finist. Mikko Hirvonen üldözte, üldözte (s előzetesen neki adtak több esélyt a sikerre, hiszen havon általában az északiak a nyerők), s az utolsó gyorsasági előtt 7.7 másodpercre meg is közelítette, ám akkor Loeb rátett még egy lapáttal, és szakaszgyőzelemmel demonstrálta fölényét. Pályafutása során másodszor nyert klasszikus havas vb-futamot: az elsőt még 2004-ben Svédországban, s már akkor is csodájára jártak. Most újra.

„Sokkal izgalmasabb így nyerni, mint simán, kockázat nélkül – mondta Loeb. – Mentálisan azért elég nehéz volt, hogy az utolsó gyorsasági szakasz utolsó kanyarjában is elveszhetett volna minden…”

A Ford másik pilótája, Jari-Matti Latvala nyerte meg a legutóbbi havas ralit (tavaly Svédországban), ezúttal meg kellett elégednie a harmadik pozícióval.

Ami a magyar versenyzőket illeti: a Szabó Gergő, Köhler Zoltán kettős a 24., a Pénzes Zsolt, Igor Bacigal páros pedig a 29. helyen fejezte be a versenyt.

„Az utolsó napon nem működött az autónkban a fűtés, úgyhogy baromira fáztunk – mondta Szabó, aki elárulta, mínusz 20 Celsius-fok volt az átlaghőmérséklet. – Persze csak az összekötő szakaszokon, mert a gyorsaságikon az is előfordult, hogy izzadtunk – ott más volt a terhelés és az adrenalinszintünk. A viadal összességében úgy alakult, ahogy terveztük, s vasárnap már egy kicsit bátrabban versenyeztünk.”

Pénzesék is nagyon élvezték a küzdelmet, leginkább azt, hogy havas pályákon, szöges gumikon autózhattak. „Örülök, hogy célba értünk, ez volt a tervünk – mondta Pénzes. – Az egész csapat nagyon boldog volt, hogy sikerült. Láttunk magyar zászlókat is a pálya szélén, s szurkolókat, akiknek csak a szemük látszott ki a ruhából a nagy hidegben, de kitartottak. Mi pedig nagyon élveztük a száguldást a hófalak között.”

A világbajnokság március 13–15-én teljesen más terepen folytatódik a Ciprus-ralival.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
5 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
5 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
6 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
6 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
6 órája