Murray volt kevésbé sérült a döntőben

2009.02.15. 23:11
Címkék

Hogy Rafael Nadal sem verhetetlen, azt eddig is tudtuk, ahogyan azt is, hogy ha valakinek van esélye legyőzni a világelsőt, akkor az Andy Murray. Főként, ha egy gyakorlatilag „féllábú” Nadalról van szó, mint a rotterdami ATP 500-as torna fináléjában.

„Sajnálom Rafát, tudom, hogy megsérült. Ebből is látszik, mekkora játékos – fél lábbal is sokáig versenyben volt” – mondta a skót az 1.89 millió dolláros viadal döntője után, amelyet 6:3, 4:6, 6:0-ra nyert meg.

Az első szettben Murray még úgymond a tehetség alanyi jogán remekelt, a hatodik játékban vette el Nadal szerváját, majd végig is vitte a brékelőnyt. A spanyol a második szettben, 2:1-es vezetésénél kényszerült ápoltatni fájós térdét, de akkor még tartotta magát. Ehhez kellett persze az is, hogy Murray is hullámvölgybe kerüljön: egymás után hét fogadósiker következett, így a világelső megnyerte a második felvonást.

Az utolsó játszmában azonban Nadal már felugrani is alig tudott a szerváknál, látszott, nem bírja erővel, így Murraynek könnyű dolga volt – tegyük hozzá azonban, hogy ő maga is bokasérüléssel kínlódik, ki is hagyja a jövő heti, marseille-i viadalt.

A hölgyeknél meglepetésre a francia Amélie Mauresmo győzött a 700 ezer dolláros párizsi WTA-viadalon, amelyen Szávay Ágnes a múlt hét elején a nyitó körben búcsúzott. A világranglista 30. helyén álló magyar játékos ezen a héten a kétmillió dolláros dubaji premiertornán szerepel, ahol az első körben a thaiföldi Tamarine Tanasugarn (41.) lesz az ellenfele, várhatóan kedden.

Legfrissebb hírek

Hetedik lett a férfiváltó a rövid pályás gyorskorcsolya vk-n

Téli sportok
41 perce

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
46 perce

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vígasztalta

Spanyol labdarúgás
50 perce

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
58 perce

Alexander Zverev a 30. világelső a férfiaknál

Tenisz
1 órája

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
1 órája

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
1 órája

Bódog Tamás: Nem szégyen kikapni Újpesten, de nem jó érzés

Labdarúgó NB I
2 órája