Tényleg erős a Fradi

2009.02.15. 01:04
Címkék
Hat góllal, 14–8-ra győzött az FTC-Aprilia-Fisher Klíma az Uniqa-UTE ellen, pedig az első negyedben még háromgólos hátrányban volt.

„Ötösben játszol?” – nézett ki szúrós szemmel az egyik zsűritag percekkel a kezdés előtt a jegyzőkönyvből, amikor rosszul címzett passz nyomán egy spriccelés beterítette a hivatalos személyzetet. Dávid Zoltán csak kényszeredetten mosolygott az eset nyomán, pedig lehetett volna jó kedve. Rég volt olyan, hogy látótávolságon kívül legyen a Fradi az Újpesthez képest. Manapság azonban ez a helyzet: Somossy József összegyúrta a nyáron bevásárolt csapatot, amely az alapszakasz első négy helyezettje közül már csak földcsuszamlás esetén maradhat ki.

Csakhogy egy zöld–lila rangadó bármikor tartogathat meglepetéseket, ennek volt ékes bizonyítéka az első negyed. Az első fehér sapkás kiállított még ki sem úszott a büntetőterületre, máris vezetett az Újpest, aztán gyorsan lőtt még egyet, és habár a Fradi sebesen egyenlített, mínusz kettővel mehetett az első szünetre. Jászberényi Gábor mintha a kapuban sem lett volna, amit ellőttek a lila sapkások, a hálóban kötött ki, amelyhez az is hozzájárult, hogy a blokkokat is hiába kereste az ember. Létay Krisztián tempója, Szabó Botond és Somogyi Balázs bombája után ki is szakadt a tucatnyi fanatikusból álló Fradi B-középből, hogy: „Újpesti, soha!”, és a mérgelődés hatott is, a később a mérkőzés hősévé előlépő Marnitz Gergely még a dudaszó előtt szépített.

A másik nagyot játszó, a holland Willem Wouter Gerritse előnygóllal kezdte a második etapot, amely végére már a házigazda vezetett. Fórból ugyanis ellenállhatatlan lett, öt lehetőségéből négyet értékesített, miközben „Jasu” előtt összeállt a védekezés, és maga a kapus is belejött. Máthé Balázs ráadásul cserével végleg a partra úszott, azaz egyetlen centere nélkül volt kénytelen folytatni az Újpest. Megcsappant önbizalommal láthatott neki a második félidőnek, ami az első percekhez mérten hatalmas fordulatot jelentett.

Rossz passzok, kontrafaultok, úszóverseny jellemezte a rangadó közepét, de a Fradi-drukkerek közül ez nem sokakat izgatott, hiszen a hátul majdnem nullára redukált hiba mellett támadásban egyre mozgékonyabb lett a csapat, Petik Attila hiába próbálkozott mindenféle variációval fékezni a szabadesést. Mert az, hogy az első negyed ötje után a másodikban kettő, a harmadikban egy góllal, a negyedikben meg gól nélkül zárjon az Újpest, másnak nem nevezhető.

Ezért vígan sörözgettek a későn érkezők a kispadok mellett, amikor hatgólos Fradi-győzelemmel ért véget a mérkőzés. Wiesner Tamás legnagyobb gondja is az volt a lefújás után, hogy a meccs előtt 150. bajnokija alkalmából megünnepelt Babay Árpád szerinte 250-nél jár. „A lényeg, hogy ünnepeltünk” – mondta a pólószakosztály főnöke, jól leírva a fradista érzéseket.

Legfrissebb hírek

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
6 perce

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
12 perce

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
26 perce

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
41 perce

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
1 órája

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
1 órája

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
1 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2 órája