Túlcsordultak az érzelmek a Veszprém Arénában, s ez így volt jól, így volt rendjén. Másként nem is lehetett volna elképzelni a Marian Cozmára emlékezés jegyében megrendezett összecsapást, amelynek hatvan percében – a külső szemlélőnek úgy tűnt – többnyire mégis felülkerekedett a szakma, a jól felépített taktika, a remek válaszlépések sora a León váltásaira. A legforróbb percekben azonban rendre felpillantottak a veszprémi fiúk a kivetítőről rájuk néző Cozmára, akinek az emlékére ajánlották a meccset.
Még visszagondolni is szörnyű az előző hét lelki, s ebből fakadó testi megpróbáltatásaira. Tudtak egyáltalán készülni a León elleni meccsre?
Borzalmas órákat éltünk át, amelyekben nagyon össze kellett tartanunk, különben nem is tudom, miként tudtuk volna átvészelni a tragédiát, a veszprémi búcsúztatást és a bukaresti temetést – válaszolta Eklemovics Nikola, aki januárban a vb-n szenvedett lábsérüléséből felépülve tért vissza a csapatba. – Csak keveset tudtunk edzeni, s ezek hangulata, intenzitása sem a megszokott volt. Ugyanakkor gyorsan, már Marian meggyilkolásának másnapján eldöntöttük, hogy nem kérünk halasztást, vállaljuk a León elleni meccset.
A veszprémi játékosok lelkét gyötrő érzelmek a mérkőzés közben is többször tükröződtek az arcokon, a csata után pedig szinte mindenkiből kitört a zokogás.
Ilyen helyzetbe nagyon ritkán kerül az ember, s nem csoda, hogy ahányan vagyunk, annyiféle volt a reakciónk, de abban hasonlítottunk, hogy mindenkiben óriási érzelmeket mozgatott meg társunk tragédiája. Nagyon szerettük Mariant, akinek az elvesztését talán sosem tudjuk egészen feldolgozni. Meccs közben is előjöttek bizonyos emóciók, és ez nem hátráltatott, inkább segített bennünket.
Mi volt a legfontosabb a León elleni győzelem kiharcolásában?
Szakmai kérdésekről ebben az esetben talán nem érdemes sokat beszélni. A leglényegesebb az volt, hogy valamenynyien tiszta szívvel játszottunk Cozmáért.
Edzőjük, Mocsai Lajos, valamint Dejan Perics csapatkapitány azt emelte ki, hogy az ilyen körülmények között lejátszott mérkőzés férfivá, felnőtté érlelt több fiatal kézilabdázót.
Mindannyian, vagyis a játékosok és a vezetők is igazi férfiként viselkedtek. A csapat a hatvan percet teljes összpontosításs a l küzdötte végig, s amikor fogytán volt az ereje, jött Marian segítsége... A közönség is tökéletesen értette és érezte, hogy itt többről van szó, mint egy BLmeccs megnyeréséről. Pályafutásunk legnehezebb meccsét vívtuk.
És meg is nyerték.
Mariannak ajánlottuk a győzelmet, és így lesz ez a tavaszi összes sikerünkkel. Ugyanakkor fontos, hogy a tragikus végű támadáskor súlyosan megsérülő Zsarko Sesumért és Ivan Pesicért is játszunk. Zsarko arcsérülése szerencsére szépen javult, őt kiengedték a kórházból, Ivan pedig, akinek az egyik veséjét el kellett távolítani, egy-két napon belül szintén hazamehet, Horvátországban folytatják a gyógykezelését.
