Anglia győzelem nélkül maradt

K. Zs.K. Zs.
2009.02.19. 22:55
Címkék

A CSZKA Moszkvával szerdán döntetlent játszó Aston Villa után a Premier League másik két képviselője is nyeretlen maradt az UEFA-kupa idei első fordulójában: a Manchester City ikszelt Koppenhágában, a Tottenham kikapott Doneckben.

A Cityt irányító Mark Hughes roppant dühös volt tanítványaira, hiszen kétszer is előnyt engedtek ki a kezükből – ráadásul mindkét alkalommal fejjel verték meg a manchesteri védőket, másodjára a 91. percben! A vendégek korábban nem panaszkodhattak a szerencséjükre, hiszen az FC Köbenhavn kapuját védő Jesper Christiansen óriási hibája is kellett ahhoz, hogy Nedum Onuoha idénybeli első góljával megszerezze a vezetést.

Bár az összeállítás megerősítette, hogy a Tottenham nagyobb fontosságot tulajdonít a bajnoki bennmaradásnak, mint az UEFA-kupabeli szereplésnek (Darren Bent csak az utolsó húsz percre állt be, miközben Giovani dos Santos először kezdett Harry Redknapp edzői kinevezése óta), a londoniak a hajráig méltó vetélytársai voltak a Sahtarnak. Akkor azonban néhány perc alatt alaposan megcsappantak a továbbjutási esélyeik: előbb Jevgen Szeleznov előzte meg fejjel Gomes kapust (ez volt az ukrán csereember első labdaérintése) Jádson beadása után, majd a két Sahtar-játékos kényszerítőzése után a brazil lőtt szép gólt.

Legfrissebb hírek

Kozák Luca ötödik lett 100 gáton, Klekner Hanga döntőbe jutott rúdugrásban

Atlétika
3 perce

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
13 perce

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
13 perce

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak az Olympiakosz

Bajnokok Ligája
24 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
31 perce

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
1 órája

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
1 órája

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
1 órája