Jelen és jövő egy helyen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.02.19. 06:26
Címkék

Az NHL honlapja megragadta a lényeget a Tampa Bay–Chicago meccs tudósításában azt írva, a St. Pete Times Forum közönsége a Lightning jelenét és jövőjét is láthatta: a Bolts védelme továbbra is pocsék, amit a Blackhawks ki is aknázott 5–3-as győzelmekor, ám Steven Stamkos klasszikus mesterhármasa sejtette, szebb napok várhatnak a jelenleg a Keleti főcsoport 13. helyén tanyázó együttesre. „A mesterhármas utáni érzés volt az idén a legszebb pillanat, bár jobban szerettem volna, ha győzelemmel párosul” – így Stamkos, aki a 2008-as draft első kiválasztottja volt, ám 53 mecscsen csupán hat gólig jutott. Az utolsó hármon viszont mostani triplájával már négynél jár. Rick Tocchet tudja is a látványos javulás okát. „Sokat dolgozott a lövésén, és többször is találja el a kaput, tehát gyümölcsözik a munkája” – összegzett az edző, aki az eltávolított Barry Melrose örökébe lépett november közepén. Első dolga volt az ifjú talentumot erősítő programra fogni. Stamkos elődje, a 2007-es első kiválasztott Patrick Kane is gólszerző volt a 2006-os harmadik, a meccsen duplázó Jonathan Toews mellett. További hír a Tampáról: hiába mondta az All Star-hétvégén a szerződése lejártához közeledő csapatkapitány Vincent Lecavalier, hogy nem költözik sehova, az átigazolási határidő két hét múlva lejár, s tartja magát a pletyka, hogy a Montreal Canadiens meg akarja szerezni Québec szülöttét, már csak azért is, hogy életet leheljen a legutóbbi 13 meccséből tízet elveszítő csapatba.

Eredmények a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Videó: negyven éve is 2–0-val kedzte Mexikó az egyenes kieséses szakaszt az Azték Stadionban – a hihetetlen Negrete-gól

Foci vb 2026
2 perce

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
5 perce

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
21 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
29 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
47 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
51 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik