Még sosem adta fel

2009.02.19. 22:55
Címkék

Szávaynak hívják, jól tud teniszezni, és a múlt héten az elődöntőig jutott egy nemzetközi versenyen, mielőtt megbetegedett volna: ő Blanka, Szávay Ágnes vékonyka, 15 esztendős húga. Az elmúlt két és fél hetet Dél-Amerikában töltötte, ahol juniortornákon, 18 évesek között indult egyesben és Kapitány Krisztina oldalán párosban is. Chilében értük utol.

Sikerült teljesen meggyógyulnod?

Szerencsére igen. Torokgyulladásom volt negyvenfokos lázzal, így hiába jutottam az elődöntőbe a múlt héten Bolíviában, nem léphettem pályára. Teletömtek gyógyszerrel, kaptam injekciót is. Szerettem volna játszani, de az orvosok nem engedték, nagyon csalódott voltam. Életemben nem adtam még fel meccset, ez volt az első alkalom. Pedig úgy érzem, lett volna esélyem a továbbjutásra.

A betegség rányomta bélyegét a túrára?

Igen, kár, hogy nem sikerült jobban. De csodálatos helyeken járunk, és sokat is fejlődöm ezeken a versenyeken.

Nem jelent nehézséget, hogy nálad esetleg két-három évvel idősebbekkel kell játszanod?

Szerintem nem a kor számít, hanem a tenisztudás. Az a feladatom, hogy a nálam idősebbeket is megverjem, ebben a mezőnyben igyekszem helytállni.

Enyhén szólva sem te vagy a legerősebb testalkatú lány a juniorok között.

Hát nem… De azt, hogy esetleg kisebb a testi erőm, igyekszem taktikával, ésszel pótolni. Sokat nyesek, amit nagyon nem kedvelnek az ellenfelek.

Ez a legerősebb ütésed?

A tenyeres a kedvencem, azzal szerzem a legtöbb pontot. A fonákom viszont gyengébb, sokat is dolgozom rajta.

Nővéred világhírű játékos, ez könnyíti vagy nehezíti a helyzeted?

Annyiból mindenképp nehezebb a dolgom, hogy nagyobb rajtam a nyomás, magasabban van a mérce. Az viszont jó, hogy mindenki tudja, ki vagyok, és néhány ellenfél jobban is tart tőlem. Ráadásul sokat tanulok Ágitól, minél többet igyekszik átadni nekem a tapasztalataiból.

Legfrissebb hírek

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros versenyt

Kerékpár
2 perce

Másodszor is kikapott és búcsúzott a magyar páros a strandröplabda Eb-n

Röplabda
9 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
24 perce

Kiss Csaba: Nagyon bízom a nemzetközi indulásban

Vízilabda
31 perce

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
37 perce

Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

Európa-konferencialiga
38 perce

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
48 perce

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája