Ez történt – óvnának

2009.02.21. 01:39
Címkék

Fantasztikus hangulatban kezdődött a csata, frenetikus buzdítást kapott a magyar bajnok, olyan volt a légkör, mintha a bajnoki döntő ötödik, mindent eldöntő meccsét játszották volna Horti Dóráék. Ezzel egyenes arányban a feszültség is nagy volt, az első öt támadásból nem született pont, de aztán Honti Kata hármasa behullott. A franciák szinte kizárólag a centerjátékot erőltették, felemás sikerrel. Iszonyatos küzdelem folyt a pálya minden centijéért, a védekezés elsőrangú volt mindkét oldalon, így még női szinten is rettentően kevés pont esett.

Amikor megugrani készült a Sopron, s nyolcegységnyi előnybe kerültek a hazaiak, gyorsan 5–0-s rohamot csinált a Bourges. Szünetig azért sikerült újra hét pontra feltornászni a különbséget.

A lehető legjobban folytatódott a mérkőzés a második félidőben: Honti Kata dobott egymás után öt pontot, majd Jelena Milovanovics is triplát hintett. Tombolt a publikum, joggal, 13 ponttal tartott előrébb a Sopron (42–29, 25. perc)! Kisvártatva tizenhéttel is vezetett már az MKB, ugyanannyival, mint kedden Bourges-ban, amikor ugyancsak a harmadik játékrészben törte meg riválisát.

Aztán ahogyan akkor, most is elkezdtek feljönni a franciák, s nyolcra faragták le a hátrányt, miközben a Sopron három percen át nem dobott kosarat. Mielőtt nagy lett volna a baj, Milovanovics kilenc méterről, a negyed végét jelző dudaszó pillanatában talált be, így a záró játékrészre tízpontos magyar előny állt az eredményjelzőn.

Szerencsére nem úgy alakult a hajrá, ahogyan kedden. Erőlködött a Bourges, de nem tudott közel férkőzni, így nem kellett izgulni, biztosan nyert a fantasztikus hazai csapat.

A mérkőzés után a franciák egy szerintük téves bírói ítéletre hivatkozva jelezték, hogy megóvnák a találkozót.

Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
8 perce

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
10 perce

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
34 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
2 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája