Márton Anita nagy dobással bizonyított

M. A.M. A.
2009.02.22. 01:41
Címkék

Jól kezdődött az országos fe dett pályás bajnokság szombat délután a Syma-csarnokban. Márton Anita a súlylökés második sorozatában 17.06 métert ért el, ezzel túlszárnyalta a fedett pályás Európa-bajnokság 16.80 méteres kiküldetési szintjét.

„Erre készültem az egész szezonban– mondta boldogan abékéscsabai dobó –, és nagyon örülök, hogy nemcsak a szintet teljesítettem, a tizenhét méteres határon is túljutottam.”

Nem volt ilyen jókedvű a férfi súlylökés győztese, pedig Kürthy Lajos remekelt. A mohácsi versenyző 19.77 méterrel kezdett, ezt követően azonban csak bosszankodott: „Nem találom el a dobást.” Utolsó kísérletére 19.84 métert teljesített, de ezzel sem volt elégedett. Húsz métert tűzött ki maga elé erre a napra, annak ellenére, hogy a héten még keményen gyakorolt, csak ezt követően végez majd könynyített, a kontinensviadalra formába hozó edzéseket.

A nap legérdekesebb versenyét a vágtázó nők vívták. A 60 méter döntőjében Rózsa Zsófia és Komiszár Krisztina ezredmásodpercre azonos idővel ért célba, ezért a bajnoki cím eldöntése érdekében ők ketten egy újabb döntőt futottak. Ebben Rózsa remekül rajtolt, s 7.48 másodperces idővel győzött. Komiszár ismét 7.55 másodpercet teljesített. Férfi 60 méteren Németh Gergely (6.73) biztosan előzte meg Miklós Pétert (6.80), aki miután négy hete Bécsben Eb-szintet futott, betegség és sérülés miatt két hetet kihagyott.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
4 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
9 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
12 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
13 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
32 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
32 perce

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
35 perce

Redzic megsérült, kihagyja a következő három válogatott meccset

Magyar válogatott
45 perce