Óvatos, mégis gólgazdag futball volt

PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGYPAJOR-GYULAI LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGY
2009.02.22. 01:41
Címkék
Könnyedén nyert a Vasas a tavasz nyitó meccsén a Honvéd ellen, ugyanis az első félidőben a hazai csapat a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét – a szünet utáni visszaesés pedig ezúttal belefért.

Rudi bácsi boldogan fagyoskodott volna. Éppen a meccs napjára esett volna a 79. születésnapja, ám ő aligha ezt tartaná fontosnak, az ő boldogságának forrása mindig a Vasas sikere volt.

Azt persze nyilván csalódottan nyugtázta volna, hogy az ősi ellenfél, a Bp. Honvéd elleni idénynyitóra alig kétezren jöttek ki az ő nevét viselő stadionba, és ennek is a harmada Kispestről érkezett, ám minden rosszra gyógyír lehet a jó eredmény, erre pedig nem panaszkodna a Vasas legendás mestere, ha még közöttünk lehetne.

Nehéz, talán felesleges is lenne hosszabb szakmai fejtegetésekbe bonyolódni, amikor ez a meccs lényegében egyetlen mondattal elintézhető: simán, gond nélkül zsebelte be a Vasas a három pontot. Tanulságként pedig legfeljebb annyit lehet megfogalmazni, hogy a futballban nem mindig annak a csapatnak az akarata érvényesül, amely többet birtokolja a labdát. A Honvéd nyilván azzal az elképzeléssel szelte át a várost a Fáy utcáig, hogy masszívra szervezett >>>

Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
1 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
1 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
1 órája

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatot tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája