Rossz hír után remek játék

I. SZ.I. SZ.
2009.02.22. 01:41
Címkék

Nem sokáig örülhettek a Phoenix Suns szurkolói annak, hogy elmaradt Amaré Stoudemire elcserélése, a kosaras ugyanis pénteken megműttette az idény előtt megsérülő szemét, és emiatt nyolc hétig – éppen a rájátszás első napjáig – nem végezhet intenzív testmozgást. A négyes és ötös poszton is bevethető Stoudemire játékát eddig nem zavarta, hogy a jobb szemén részlegesen levált a retina, de a Suns csütörtök hajnali, Clippers elleni mecscsén egy ütközésnél vélhetően súlyosabbá vált a helyzet. Így is 42 pontig jutott el, de a saját érdekében műtétre szorult, az pedig balszerencse, hogy éppen az átigazolási határidő lejárta után történt az eset – már nem Stoudemire-t cserélték volna el, hanem hozhattak volna mellé még egy magas embert. A kosaras az Oklahoma City ellen már nem játszott, de a Suns a 41 pontos egyéni csúcsot jegyző Leandro Barbosa vezérletével így is 140–118-ra legyőzte a Thundert. Barbosa éppen Stoudemire helyett került be a kezdőbe, amelyben Jason Richardson a kettesről a hármas, Grant Hill pedig a hármasról a négyes posztra tolódott, azaz igen alacsony öszszeállítással játszott Alvin Gentry együttese. Az új mester harmadik meccsén is eljutott 140 pontig a Phoenix, ilyen sorozatra 1990 óta nem volt példa. Akkor a Portland hajtotta végre ugyanezt soraiban Terry Porterrel, akit a Suns mostani menetelése előtt elbocsátottak a kispadról az arizonai klubvezetők. A következő meccsen a Bostont fogadja a Suns, Gentry nem ígér 140 pontot. Meg kell említeni Kobe Bryant és LeBron James parádéját is: a Lakers szupersztárja a Hornets elleni hosszabbításban 11 pontot dobva vezette 115–111es sikerre csapatát, míg a clevelandi zseni a 11 kísérletből nyolc triplát dobott be, s 55 pontig jutott a Bucks ellen 111–103-ra megnyert összecsapáson.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
24 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
3 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
3 órája