A szögletekre nem volt ellenszerük

BODNÁR TIBOR, BORBOLA BENCEBODNÁR TIBOR, BORBOLA BENCE
2009.02.23. 01:24
Címkék
A szakma zöme és mi is úgy tartjuk: a 2008–2009-es bajnokság aranyérmei a Debrecen vagy az Újpest labdarúgóinak nyakába kerülhetnek. A zalaegerszegi mérkőzés elhalasztása miatt a Lokit még nem láttuk a tavaszi szezonban, a Nyíregyházán tapasztaltak alapján viszont kijelenthetjük: az Újpest jó úton halad célja felé.

összehívott rögtönzött sajtótájékoztatón elhangzott néhány mondat, amikor is Révész Attila székéből felállva annyit mondott: „Itthon nem veszíthetünk pontokat, legyen szó a Debrecenről vagy az Újpestről. Most már vagyunk olyan erősek, hogy ne engedjünk meg magunknak botlást.”

Látszott, a Nyíregyháza klubmenedzsere nemcsak kötelességből, a helyi újságírók feltüzelése miatt mondta ezt, hanem valóban így is gondolta. Csillogó szemmel jelezte, most már bizony itt lenne az ideje, hogy a Nyíregyháza 2000 után újra legyőzze az Újpestet.

„Felkészültünk a szezonra” – mormogta a tenyerét tördelve az öltözőfolyosón Szentes Lázár, s ha eleinte – nyilván részben a bekapott gól miatt – nem is úgy tűnt, de a percek előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá vált: jó, jobb csapat az Újpest. Szentes Lázár sokszor a technikai zóna legszéléig sétálva nyugtatgatta játékosait, szinte alig telt el úgy perc, hogy a lila-fehérek mestere ne emelte volna a két kezét szócsőnek használva a szájához, így szép lassan lendületbe is jött csapata. Az Újpest a labdavesztéseket követően agresszíven visszatámadott, sokszor már a Nyíregyháza kapujánál is lezárta a szabad passzolás útját. És hogy miért is lehet bajnok az idén az Újpest, azt Kabát Péter tudatosította a kétkedőkben: a csatár az első helyzetét könyörtelenül kihasználta. Tisza Tibor visszatérését követően nyugodtan kijelenthetjük: a Megyeri útiaknak van a legerősebb támadósoruk az élvonalban. Az elöl a helyét rendszerint váltogató Rajczi Péter és Kabát Péter mögé a középpálya bal széléről induló Tisza Tibor szinte minden támadásnál felért, Bori Gábor az ellenkező oldalon pedig egészen az oldalvonalig húzódott, területet nyitva ezzel magának és a belül érkezőknek. Látszott, Szentes Lázár valóban alaposan megszervezte a támadásokat. Jó iramú volt a mérkőzés, a játékosok nem kímélték egymást, s bár az összjátékban mindkét oldalon több bosszantó hiba is becsúszott, élvezetes első félidőt produkáltak a csapatok.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája