Kevesebb a pénz

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.02.23. 01:24
Címkék

A Magyar Kajak-kenu Szövetség anyagi helyzete volt már ennél rózsásabb is. A szervezet mellett ugyan kitartanak a szponzorok, de így is igyekszik ott spórolni, ahol tud, egy időben még az is szóba került, hogy a válogatott esetleg nem utazik el a nyári brandenburgi Európa-bajnokságra. Ebben a helyzetben, amikor minden fillérnek megvan a helye, különösen fájó, hogy a Wesselényi Miklós Közalapítvány, amely a Gerevich-ösztöndíjakról dönt, megváltoztatta a pénz odaítélésének szabályait, amelynek következtében – így az MKKSZ közleménye – a sydneyi, az athéni és a pekingi olimpia legeredményesebb sportága 7.2 millió forinttal kevesebbel gazdálkodhat 2009-ben. Mivel a szövetség nem akart a széles versenyzői bázis felkészülési támogatásából elvonni, kénytelen a legjobbak, nevezetesen a három olimpiai bajnok, Janics Natasa, Kovács Katalin és Vajda Attila juttatásából elvonni – a kuratórium ugyanis különtámogatásban sem kívánta részesíteni a három sportolót. A versenyzők megértően fogadták a döntést.

Legfrissebb hírek

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
18 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
25 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
43 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
47 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
57 perce

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája

Kanada után Mexikó is továbbjutott a társházigazdák közül

Foci vb 2026
2 órája

Mexikóváros megállt, a válogatott átrobogott Ecuadoron

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik