24 ÓRA

2009.02.25. 00:33
Címkék

Segítség az ETO-tólSegítség az ETO-tól

BUDAPEST. Kovács II Zoltán fél évre kölcsönbe a REAC-hoz igazolt. A 22 esztendős utánpótlás-válogatott kölcsönadásában fontos szerepet játszott, hogy a védő Rákospalotán több játéklehetőséget kaphat, mint a Győri ETO FC-nél, ahol a két középső posztért négyen versengenek.

Kölcsönből kölcsönbe

CEGLÉD. Ladóczki István kölcsönjátékosként a BFC Siófok után a Ceglédi VSE-ben futballozik. Az MTK Budapest 23 esztendős középpályása csapattársával, Olasz Jánossal került az NB II Keleti csoportjában szerepő együtteshez. Szintén a ceglédieknél folytatja az Ausztriából hazatérő Burián Antal, valamint a Maldív-szigetekről érkező Tóth Tamás.

Heitler Ádám a DAC-nál

GYŐR. Heitler Ádám az NB II Nyugati csoportjában szereplő DAC-hoz igazolt. A 21 esztendős csatár előző klubjával, az FTC-vel kötött szerződését felbontotta, s ingyen került a győri klubhoz. A támadó fél plusz egy évre szóló szerződést írt alá a csoportjában jelenleg 13. helyen álló csapathoz.

Osztályváltás lefelé

BŐCS. Két játékosát – a 22 éves Siróczki Gergőt és a 31 éves Jeney Gyulát – kölcsönadta az NB II Keleti csoportjában szereplő Bőcs KSC. A két középpályás június 30-ig került az NB III Mátra-csoportjában jelenleg második helyen álló Salgótarján-Baglyasalja FC-hez. A csapattól távozott a harmadik számú kapus, Balázs Flórián is, ő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III. osztályban szereplő Mezőzomborhoz igazolt.

Erősítés a Vasasból

DABAS. Czimmermann Patrikkal erősítette meg keretét az NB III Alföld-csoportjában szereplő FC Dabas. A 21 éves játékos ingyen került a csapathoz, mert decemberben lejárt a szerződése a Vasasnál.

Mándoki teremsiker

NYÍREGYHÁZA. Negyvenkilenc csapat részvételével rendezték meg a 2. Joma-kupa SzabolcsSzatmár-Bereg megyei terembajnokságot. A megyei I–IV. osztályú csapatok a selejtezők és a csoportdöntők során jutottak el a nyolcas döntőig. A győzelmet a Mándok szerezte meg, miután a döntőben 4–0-ra legyőzte a Nyírkarászt.

Legfrissebb hírek

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
33 perce

Montréali tenisztorna: ismét félbeszakadt Marozsánék meccse

Tenisz
42 perce

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
48 perce

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
56 perce

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
1 órája

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
1 órája

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
1 órája