Lassan a teszttel!

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2009.02.25. 23:45
Címkék

Igazi sikertörténet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségé (WADA). Büszke is rá a doppingrendőrség feje, az ausztrál John Fahey. Persze a nálunk tett villámlátogatása során is elárulta magát, sietett ugyanis kifejteni, mennyire elégedett az őt meghívó Nemzetközi Súlyemelő-szövetség és a Magyar Antidopping Csoport munkájával. Az erős embereknél azt emelte ki, hogy a pekingi olimpián mindössze egy pozitív esetet produkáltak, magyarországi szolgálóikról szólva pedig közölte: ha nem dolgoznának jól, nem használnák őket. Kövezzenek meg, de én azt tartom, hogy a súlyemelők vezérkarával nem feltétlenül Mr. Faheynek kell elégedettnek lennie, hanem a testületet megválasztóknak, a „használat” kifejezés pedig önmagáért beszél. Arról nem is szólva, hogy a tiltott szerek esetében nekem egyetlenegy eset is sok, legalábbis ha komolyan veszem az esélyegyenlőség a sportban (is) alapvetőnek magasztalt követelményét. És ha már a lehetőségeknél tartunk, meggyőződésem, hogy a tiltott szerek használatánál sem mindegy, hová születik valaki. A tehetősebb nemzetek sportolóinak értelemszerűen jobbak a lehetőségeik a táplálékkiegészítők (nevezzük így őket!…) beszerzésénél, s több az esélyük a gondos orvosi felügyeletre is. Így aztán Mr. Fahey állítása, hogy számukra minden sportoló egyenlő, szép szlogen, remekül mutat a marketingben, ám a gyakorlat mégiscsak az, hogy itt is a szegény embert húzza az ág. Illúzióim nincsenek. Magam is azt vallom, hogy erkölcsi parancs a tiltott szerek elleni küzdelem, ám amíg a gyógyszer-kereskedelem a világ remekül jövedelmező üzletei közé tartozik, a rabló itt is előrébb jár, mint a pandúr. Aki pedig az „ifjúság védelmét” emlegeti, annak nem csupán a sportelitbe tartozó tizen- és huszonévesek között illene kutakodnia, hanem az amatőrök között is, mondjuk az edzőtermekben. Mert az egészség nem csupán az istenáldotta tehetségeknek jár, az ellenség sem csak akkor veszélyes, ha látványosan támad. Az igazi csendőrnek ez nem lehet újdonság.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
2 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
6 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
9 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
12 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
25 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
40 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
57 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
58 perce