Nem borul a papírforma

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2009.02.25. 00:33
Címkék

Az Újpest az NZ Stars elleni vasárnapi győzelmével nemcsak az élre állt, hanem gyakorlatilag megnyerte a középszakaszt. Az utolsó játéknapon ugyanis a Miskolc lesz az ellenfele, amely ugyan Robert Caladi, Peter Foltín és Robert Franc szerződtetésével látványosan erősödött az alapszakasz óta, ám így is csak az Alba Volán II-t tudta megelőzni. Magyarán a lilák győzelme borítékolható, egyszersmind a DAB.Docler–NZ Stars meccs jelentéktelen lesz, főleg mivel az Újváros már korábban lemaradt az első két helyről.

Ez utóbbi azért fontos, mert ha továbbra is minden a papírforma szerint alakul, akkor az EBEL-szereplését befejező, a héten Csíkszeredában készülő „nagy” Alba Volán ellenfele a DAB lesz az elődöntőben. A kedd este befejeződő középszakasz után az első a hatodikkal, a második az ötödikkel, a harmadik pedig a negyedikkel játssza majd a pénteken kezdődő, az egyik fél második győzelméig tartó középdöntőket. A Volán kiemeléssel máris elődöntős (az elődöntő a hétfői hírek szerint váltott pályaválasztással zajlik majd), és a középdöntőből továbbjutó, legrosszabb középszakasz-helyezésű csapattal küzd majd a három győzelemig tartó, elődöntőben, ez pedig feltehetőleg a DAB lesz. Kivéve, ha mondjuk a csodával határos módon a Stars elbukik a Miskolc ellen, mert akkor a JJSE lesz a Alba I ellenfele, ám ez csupán fikció.

A realitás az, hogy Volán–DAB és Újpest–Stars elődöntő lesz.

Legfrissebb hírek

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
10 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
22 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
38 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
53 perce

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik