Rossi a megmentő

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2009.02.25. 23:45
Címkék

Valószínűleg nem túlzunk, amikor azt állítjuk, talán a Villarreal–Panathinaikosz párharc hozta legkevésbé lázba a semleges szurkolókat. A mérkőzés első tíz percében a csapatok is tettek ezért, mivel semmi izgalmas sem történt a pályán. A folytatásban aztán fölénybe kerültek a spanyolok, de Mario Galinovic több alkalommal is hárított.

A másik oldalon talán Jorgosz Karaguniszt lehetett kiemelni, ő volt a görögök legveszélyesebb játékosa. Az Európa-bajnoknak volt egy veszélyes szabadrúgása is, amit Diego López hárított, azonban úgy tűnt, a labda a gólvonal mögé jutott, de a játékvezető nem törődött a reklamáló vendégekkel. A fordulás után már összejött Karagunisznak a gól, a középpályás 20 méterről gyönyörűen lőtte ki a jobb felsőt, de Robert Pires buktatása után Giuseppe Rossi büntetőből válaszolt.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
11 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
35 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
36 perce

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
37 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik