Az idény végén vége

SZ. E. M.  Forrás: uefa.comSZ. E. M. Forrás: uefa.com
2009.02.27. 02:01
Címkék

Pavel Nedved a Chelsea elleni vereséget követően elérkezettnek látta az időt, hogy bejelentse: a szezon végén visszavonul. A 2003-ban Aranylabdával díjazott cseh játékos a Dukla Prahában kezdte pályafutását, majd a Sparta Prahában és a Lazióban is megfordult, ahonnan 2001-ben igazolt jelenlegi klubjához, a Juventushoz, amely 41 millió eurót fizetett érte.

Igaz, hogy az idény végén befejezi?

Lehet, hogy maguk fiatalnak tartanak, de lassan harminchét éves leszek. Figyelembe véve a fizikai állapotomat, úgy érzem, eljött az ideje, hogy átadjam a helyem a fiatalabbaknak, megérdemlik, hogy játsszanak. A szezon végén befejezem a pályafutásomat, függetlenül attól, hogyan szerepelünk a Bajnokok Ligájában vagy a Serie A-ban. Döntésem végleges, nem hiszem, hogy változtatnék rajta.

Azért biztosan szívesebben búcsúzna egy olyan trófeával, amit még egyszer sem nyert meg.

Persze, boldogan fejezném be úgy a karrieremet, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját, bár szerda este számunkra kedvezőtlen eredmény született. De ne feledjék, még nincs vége a párharcnak, a visszavágón bármi megtörténhet, százalékban kifejezve szerintem ötvenöt–negyvenöt a Chelsea javára a továbbjutás esélye. Nehéz feladat vár ránk, de egyáltalán nem elérhetetlen cél a negyeddöntőbe kerülés.

Tudja már, mihez kezd pályafutása végeztével?

Nem tárgyaltam a Juventusszal sem a hosszabbításról, sem arról, hogy a jövőben állást vállalnék-e a klubnál. Gondolom, azért számítottak rá, hogy hamarosan visszavonulok. Rengeteget beszélgettem a feleségemmel, kicsit már ő is belefáradt ebbe a hajtásba. A nyártól szeretnék több időt tölteni a családtagjaimmal, akik kitartóan támogattak hosszú éveken át. Az addig hátralevő hónapokban viszont a maximumot akarom nyújtani.

Legfrissebb hírek

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
53 perce

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
1 órája

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
1 órája

Japán válogatott kapust igazol a PSG; cserélt egymással az Everton és a Palace – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
1 órája

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
1 órája