Megszabadulnak az adósságtól

2009.02.27. 02:01
Címkék

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége is foglalkozott a hétvégi forduló elhalasztásával (cikkeink a 3. oldalon), ám végül hiába fogalmaztak meg néhányan ellenvéleményt, immár biztosra vehető: pénteken, szombaton és vasárnap nem lesznek bajnokik. Ezzel kapcsolatos hír, hogy a testület jelzi a problémát az UEFA-nak, s tudatja az európai szövetséggel, nem ér véget a szezon május végéig, így csak később tudja az MLSZ nevezni a magyar együtteseket a Bajnokok Ligájába, illetve az Európa Ligába.

Emellett szó esett a vagyonértékű jogok átadásáról is. Az MLSZ elnöksége megállapította, hogy a hosszú egyeztetések során olyan álláspont alakult ki, amelyek alapján a szövetség a sporttörvény rendelkezéseit figyelembe véve magához vonta azokat a vagyonértékű jogokat, amelyeket a sportszervezetek nem saját maguk értékesítettek (ehhez kapcsolódik, hogy az NB I-es után megalakult az NB II-esek ad hoc bizottsága is, vezetője a Lombard FC tulajdonosa, Bíró Péter lett). Kisteleki István példaértékűnek nevezte azt a több hónapos munkát, amelynek köszönhetően a vagyoni értékű jogokkal kapcsolatban minden tisztázódott, helyreállt a törvényes rend, s a továbbiakban megszabadulhat súlyos adósságától a magyar labdarúgás.

Jámbor László, a szövetség fejlesztési igazgatója és Zsivoczky Gyula, a Wilco van Buuren vezette edzői csoport tagja bizakodóan nyilatkozott az U17-es válogatott felkészüléséről, kiegészítve azzal, hogy a szerdai, hollandok elleni gyakorló mérkőzés is fontos állomás az angolok, a portugálok és a szerbek elleni kvalifikációs meccsek előtt.

Időközben épül Telkiben az edzőközpont. A zord időjárás némi gondot okoz, de március végén a műszaki átadás-átvételre, majd május másodikán az ünnepélyes avatásra sor kerülhet.

A jövő évi, Magyarországon rendezendő futsal Eb kapcsán elhangzott: az UEFA szakértői március közepén tartanak helyszíni szemlét Budapesten és Debrecenben, s ezt követően lesz végleges költségvetése a januári kontinenstornának.

Az elnökség végül határozott arról is, hogy a Ligakupa május 13-i döntőjét Siófokon játsszák, a tartalék helyszín Budapest lesz.

Munkatársunktól

Legfrissebb hírek

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
1 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
2 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
2 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2 órája

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
2 órája

Japán válogatott kapust igazol a PSG; cserélt egymással az Everton és a Palace – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
3 órája