Hamar döntött a DAB

2009.02.28. 23:11
Címkék
Az ob I középdöntőjének mindhárom párosításában hazai győzelem született az első mérkőzésen.

A bajnoki elődöntőért küzdő DAB.Docler és a Ferencváros első, dunaújvárosi összecsapásán hamar eldőlni látszott, ki kerül lépéselőnybe a két győzelemig tartó párharcban. Fegyelmezetlen játéka miatt a Fradi szinte folyamatosan létszámhátrányban játszott. Jonkl László még egyenlő létszámnál szerzett vezetést, majd David Vychodil kettős emberelőnyből ütött bombagólt, de aztán Erdélyi Péter szimpla létszámfölényben alakította 3–0ra az állást.

A vendégek nehezen viselték a jelentős hátrányt, szaporodtak a kisebb csetepaték. A második harmadban már sokkal kiegyenlítettebb volt a játék, a 35. percben Bobby Davis közelről szépített is (3–1). Ám Galanisz Nikandrosz gyorsan lehűtötte a zöld-fehér híveket, emberhátrányból volt eredményes. Az utolsó húsz percben sem történt jelentős változás a játékban, sőt a Dunaújváros növelte előnyét. A párharc vasárnap Budapesten folytatódik.

Ami a többi mérkőzést illeti, a Megyeri úton nyolc percig tudott lépést tartani a fiatal Volán az alapszakaszgyőztes Újpesttel. Az ötgólos csapatkapitány, Vladimir Dubek vezérletével az idény során immár hetedszer múlta felül Pék György gárdája a fehérváriakat. Káposztásmegyeren az első tíz perc után már három góllal vezetett a Stars, és benne volt a pakliban, hogy kiütéses hazai győzelemmel zárul a találkozó. Ám remek utolsó harmadot produkált a Miskolc, és nem sokon múlt, hogy meglepetést szerezzen.

Legfrissebb hírek

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
1 perce

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
3 perce

Szalah után újabb világsztár tart Törökországba; 37 évesen is folytatja Alexis Sánchez – keddi transzferhíradó

Minden más foci
17 perce

„A Villarreal jól járt Gulácsi Péter megszerzésével” – interjú a Marca főszerkesztőjével

Spanyol labdarúgás
24 perce

Félbeszakadt Marozsán és Medvegyev negyeddöntője Montrealban

Tenisz
24 perce

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
59 perce

Mihályvári-Farkas Viktória: Nem voltak elvárásaim magammal szemben

Úszás
1 órája

„Kezdek visszatérni” – Jackl Vivien ismét élvezi az úszást

Úszás
1 órája