A tartalékpályán küzdenek a húszmillióért

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2009.03.03. 23:54
Címkék

Érdekes sorozat a Ligakupa. Sokan szeretnék megnyerni, hiszen a győztes 20 millió forintot kap, ám csak a legritkább esetben lépnek pályára a legjobb csapatok. A Győr–Újpest találkozó rangadó is lehetne szerdán, a mérkőzést mégsem az ETO stadionjában, hanem az NB II-es együttesnek kialakított „kempingpályán” rendezik meg, s ez azért beszédes információ. Egyrészt ezzel a találkozóval nem terhelik a centerpálya gyepét, másrészt nem számítanak olyan sok szurkolóra, amennyinek kicsi lenne a jó félezer néző befogadására alkalmas létesítmény. Persze a Ligakupa-találkozók kapcsán örök kérdés: milyen erős csapatok találkoznak?

„Összetett felvetés ez – mondta Sallói István, az Újpest sportigazgatója. – Sok támadás éri a klubokat amiatt, hogy sok a külföldi labdarúgó az együttesekben, és rengetegen kérdezik, hogy miért nem magyar fiatalok kapnak bizonyítási lehetőséget. A Ligakupában pedig adva van a lehetőség, hogy megmutassák magukat a tehetségek, de ekkor meg azért ér kritika minket, mert tartalékos csapattal állunk fel. Sokkal értékesebb ez a sorozat annál, ahogy a szurkolók és a média egy része kezeli. Sokat jelent, hogy a televízió minden fordulóból közvetít egy-egy meccset, így a nézők is láthatják, mire képesek tehetségeink. Vagyis annak a vitának az eldöntésére is jó lehet ez a kupa, hogy légiósok vagy magyar tehetségek szerepeljenek-e a csapatokban.”

A Ligakupa persze nemcsak amiatt lehet fontos, mert lehetőséget kaphatnak az amúgy mellőzött labdarúgók, hanem azért is, mert jelentős pénzdíjat könyvelhet el a végső győztes. A sportvállalkozásoknak ebben a válsággal terhelt időszakban minden egyes forint fontos.

„Számomra meglepő, hogy néhány klubnál nem tartják fontosnak a Ligakupát – folytatta Sallói István. – Pedig ebben a sorozatban a csapatok nagyobb része jobban kereshet, mint a másik kettőben, hiszen csak a bajnoki cím ér többet, mint a Ligakupa-siker. Ezért mi komolyan vesszük.”

Csakhogy ismét itt a kettősség: az Újpest szeretné megnyerni a sorozatot, ugyanakkor a fiataloknak is lehetőséget akar adni a bizonyításra.

„A rutintalan játékosokat nem tanácsos magukra hagyni – mondta a sportigazgató. – Ennek nem lenne jó vége, ezért csak egy-egy fiatalt szabad mérkőzésenként kipróbálni és bevetni a rutinos labdarúgók között. Tapasztalt együttesbe kell állítani őket, mindenkinek ez lehet a jó megoldás. A játékosok fejlődhetnek, a csapat pedig sikeres lehet. Ehhez persze megfelelő keret is kell, ezen azt értem, hogy sok futballistája legyen a klubnak. Sajnos a mi lehetőségeink az őszihez képest szűkültek. Az Újpest harcol a bajnoki címért, ott van mindkét kupa legjobb nyolc csapata között, megpróbálunk minden sorozatban a lehető legtovább állva maradni. Számunkra a március vízválasztó lehet.”

Az Újpest szerdán a Győr ellen is megpróbál megfelelni mindannak, amit Sallói István elmondott. Sikeres akar lenni, és három fiatalnak is bizonyítási lehetőséget ad a találkozón.

Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
24 perce

Atlétikai Eb: Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
35 perce

Szalah bemutatkozott, a Trabzonspor döntetlennel hangolt a Fradi elleni El-párharcra

Minden más foci
46 perce

U20-as világbajnok és Magyar Kupa-győztes védőt igazolt a Kispest-Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
49 perce

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
52 perce

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
59 perce

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
1 órája

Videó: Baráth Péter gólt szerzett, idegenben nyert az Olomouc

Légiósok
1 órája