Drogba a megmentő

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2009.03.03. 23:54
Címkék
Megküzdött a Chelsea a szívósan védekező Portsmouthszal, de Didier Drogba góljával végül győzött, és továbbra is megelőzi a szintén három ponttal gyarapodó Liverpoolt .

„Nem tudom, mások félnek-e Sir Alex Fergusontól, de én nem tartok tőle – nyilatkozta fő ellenfeléről, a pszichikai hadviselés nagymesteréről Guus Hiddink, a Chelsea menedzsere. – Remélem, meg tudjuk állítani, nagyon szeretném, ha sikerülne.”

Elszántságban tehát nem volt hiány a Chelsea részéről, és a holland szakember korábban hangsúlyozta, nem hibázhatnak, ha továbbra is versenyben akarnak maradni a bajnoki címért.

A zuhogó eső miatt sok hibával játszottak a csapatok, rengeteg pontatlan passz, rosszul eltalált labda jellemezte a mérkőzést. A vendégek az első félidő hajrájára kezdtek fölénybe kerülni, Frank Lampard lövésénél David James kiejtette a labdát, de Glen Johnson remek ütemben szögletre vágta a kipattanót. A játékrész ráadásában Alex végezhetett el szabadrúgást harminc méterről, de a Pompey kapusa az alapvonalon túlra ütötte a brazil bekk próbálkozását.

A fordulás után már kiegyenlítettebb küzdelmet láthattunk, az első nagy helyzet például a portsmouthi David Nugent nevéhez fűződött, de Petr Chech nagyszerűen védett. A hajrában aztán Didier Drogba a régi szép időkre emlékeztetően megmentette a londoniakat: a csatár a 11-es pont tájáról lőtt a hálóba, fontos három ponthoz juttatva csapatát.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
34 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája