Még a végén visszavonul...

2009.03.05. 01:36
Címkék

Kedd este a másodosztályú Mainz 1–0-ra legyőzte az élvonalban a legkevesebb gólt kapó Schalkét a Német Kupa negyeddöntőjében, és fennállása során először bejutott a négy közé. Lőw Zsolt influenzája miatt nem volt aktív részese a diadalnak.

Jobban van már?

Legfeljebb annak örülhetek, hogy nem rosszabbodott az állapotom. Vasárnap az Augsburggal játszunk fontos bajnokit, remélem, addigra felépülök, mert már nagyon szeretnék futballozni.

Immár Német Kupaelődöntősként. Hogyan csapódott le a siker a klubnál?

Megünnepeltük. Edzőnk, Jörn Andersen a meccs másnapján is dicsérte a csapatot, bár azt is mondta, nála többet ér az élvonalba kerülés, mint bejutni a kupadöntőbe. Holott utóbbi nyilván óriási élmény, nálam sokkal jobb futballisták szerint is felemelő érzés Berlinben a trófeáért játszani.

Az önhöz köthető sikerek is jelentősek. Hoffenheimi játékosként történelmi tett részese volt az élvonalba kerüléssel, most meg kupaelődöntős a Mainzcal, és a feljutást érő második helyen állnak.

Eszembe is jutott, hogy ha feljutunk az első osztályba, és döntőt játszunk a kupában, a visszavonulás lenne a legbölcsebb lépés, amit tehetnék. De lehet, hogy aludnék rá még egyet.

Legfrissebb hírek

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
28 perce

A FIDE két héten belül dönt az oroszok sakkolimpiai indulásának ügyében

Egyéb egyéni
31 perce

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
50 perce

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
1 órája

Takács Kristóf: Évről évre egyre éhesebb vagyok

Kosárlabda
1 órája

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
1 órája

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2 órája

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
2 órája