24 ÓRA

2009.03.06. 23:27
Címkék

Bialektől elköszöntekBialektől elköszöntek

KOSÁRLABDA. A februári menesztést még megúszta, és maradhatott, márciusban azonban már tényleg elköszöntek Zbigniew Bialektől Körmenden. A férfiélvonalban szereplő vasi együttes vezetői közös megegyezéssel bontottak szerződést a lengyel középjátékossal.

Berki döntős

TORNA. Bár gyakorlata elején hibázott, ötödikként, 14.850 ponttal így is a fináléba jutott lólengésben Berki Krisztián a montreali világkupaversenyen. Berki egyedüli magyar induló volt a viadalon.

Arany Bourges-ban

VÍVÁS. Aranyérmet szerzett a magyar férfi kardcsapat a kadét korú ­– 18 év alatti – vívók franciaországi Európa-bajnokságán, Bourges-ban. A Szatmári András, Szabó Bence, Valkai Ferenc, Ravasz Etele csapat a fináléban 45–44-re győzte le az olaszokat. A női párbajtőrözők versenyén a Budai Dorina, Kosztyu Alexandra, Kolczonay Anna, Buzgó Réka kvartett negyedik lett.

Kindl bemutatkozott

KÉZILABDA. A dániai Három nemzet tornáján a házigazdák női válogatottja mellett a román és a Kindl Gabriellát soraiban tudó montenegrói csapat szerepel. Zsiga Gyula annak ellenére számíthat Kindlre, hogy a volt magyar válogatott átlövő játékengedélye még nem érkezett meg, az ellenfelek ugyanis hozzájárultak a frissen honosított Kindl szerepléséhez. A magyar-montenegrói átlövő hét gólt lőtt Romániának, amely mégis nyert (28–24).

Közös edzőtábor

VÍZILABDA. Hétfőtől szerdáig a Fekete Szilveszter vezette britekkel edzőtáborozik a magyar női válogatott, a kétkapuzások közül a kedd esti hivatalos felkészülési mérkőzés lesz. Petrovics Mátyás szövetségi kapitány 26 játékost hívott meg.

Gondosék negyedikek

MŰUGRÁS. A Moszkvában zajló orosz Grand Prix-n háromméteres szinkronugrásban a negyedik helyen végzett a Gondos Flóra, Reisinger Zsófia páros. Kormos Villő nyolcadik lett a háromméteres műugrás középdöntőjében, így nem jutott be a hatos fináléba. Az eredeti elképzelésekkel ellentétben Reisinger vállsérülés miatt nem tudta bemutatni új toronyugróprogramját egyéniben.

Legfrissebb hírek

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
8 perce

Kovács Mátyásnak kassai kitérőre volt szüksége, hogy kitörjön

Légiósok
36 perce

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
8 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
8 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
8 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
8 órája