Hazai virtus: indulatokkal telve

2009.03.06. 23:27
Címkék

Pedig volt mit nézni bőven, az őszihez képest új hadrendre (4–4–2-re) váltó fehérváriak olyan vehemensen estek neki a debrecenieknek, hogy Vukasin Polekszics többet volt a levegőben a találkozó elején, mint a műrepülő Besenyei Péter. Jöttek a labdák jobbról, balról, középről, s a Loki kapusa többször is bravúrral hárított. Aztán magához tért a vendégcsapat, és gyakorlatilag az első valamirevaló lehetőségéből gólt szerzett. De a Fehérvár ezután is ment előre, és egyenlített is Horváth Gábor fejese nyomán, ám Vad II István játékvezető egészen furcsa ötlettől vezérelve érvénytelenítette a szabályos gólt.

A szünet után aztán csendben „sodródott előre” a meccs, s volt idő elgondolkodni azon, a nagy világválság közepette érdemes-e több száz milliós költségvetéssel üzemeltetni egy magyar klubot, amely a téli szünetben nem kevesebb mint nyolc új futballistát szerződtet. Ilyen teljesítményre az „aprópénzért” futballozó és a klubért rajongó saját nevelésű fehérvári fiatalok is képesek lehetnének. A futball – hogy ezt az elkoptatott közhelyet használjuk – ugyanis a szurkolókért van, és a nézőszám sehogy sem akar emelkedni Fehérváron.

A Debrecen gyakorlatilag gond nélkül vitte el a három pontot. A hazai oldalon a koncentráltság helyett az indulatok játszották a főszerepet. Ez a magyar virtus: ha már a játék nem megy úgy, ahogy kellene, jön a keménykedés, a szabálytalankodás…

Mondhatnánk: megvolt az első rangadó – ám különösen a második félidő alapján inkább hagyjuk el a rangadó kitételt…

Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
4 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
4 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
4 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
4 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
5 órája