Még nem lesz százados

2009.03.06. 23:27
Címkék

Az MTK elleni tavaszi rajton (1–2) még csak csereként, ám ha hinni lehet az előzetes összeállításnak, a paksi összecsapáson már kezdőként lép pályára zöld-fehér színekben Zsolnai Róbert. A hórihorgas támadó mintegy két és fél esztendő után, debreceni majd kispesti kitérővel foglalhatja el helyét a kaposváriak csatársorában.Ha az MLSZ versenybizottsága nem halasztja el a 17. fordulót, és abból a feltételezésből indulunk ki, hogy Zsolnai Róbert a DVTK ellen is játszik, a támadó már szombaton századik bajnoki meccsét ünnepelhette volna. Így viszont egy fordulót várnia kell.

„Nem vagyok csalódott, mert nem is igazán tudtam, hogy ennyinél tartok már – ismerte el Zsolnai Róbert. – Sőt teljesen más miatt bosszant, hogy elhalasztották a fordulót. A csapattársaim nevében is mondhatom, sajnálom, amiért újból idegenben kell játszanunk. Mondhatni, a Paks riválisunk, ezért sokkal jobb lett volna, ha mondjuk a Diósgyőr elleni feltételezett hazai sikeren felbuzdulva folytatjuk a bajnokságot.”

Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
5 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
5 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
5 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
6 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
6 órája