Egy félidőnyi káprázat

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2009.03.11. 23:49
Címkék

A Lyonnak a hazai 1–1 után a továbbjutás érdekében mindenképpen gólt kellett szereznie, ehhez képest Claude Puel csapata a kezdés után azonnal megszállta saját térfelét, a csípősérüléséből felépült Karim Benzema kivételével mindenki az elhárítással foglalkozott. Lett volna mire figyelniük a francia védőknek, ám ők inkább hátulról nézték, ahogy a türelmesen futballozó Barcelona sorra alakítja ki helyzeteit. Igaz, Rafa Márquez hátul egyszer Benzema szerelése helyett inkább a hasra esést választotta, s ez annyira megzavarta a fél kontinens által körbeudvarolt fiatal franciát, hogy elhamarkodottan fölé lőtt. Bánhatta. Ő is, az övéi is.

Márquez ugyanis támadásban már sokkal határozottabban és pontosabban cselekedett: pazar átadását Thierry Henry jobbal Hugo Lloris hasa alatt lőtte a kapuba. Majd két perc múlva megtette ugyanezt ballal is, akkor Xavi volt a feladó. A továbbjutás gyakorlatilag eldőlt, a hazaiak ennek ellenére nem álltak le, és még a félidő lefújása előtt Lionel Messi, valamint Samuel Eto’o is meglőtte a maga gólját.

A Barca jeles támadótriója ebben a szezonban a csapat 80 góljából 59-et(!) szerzett, ez az arány a Bajnokok Ligájára lefordítva: 23/12! Eddig…

Hogy a lyoni szurkolóknak is érdemes legyen emlékezniük az első negyvenöt percre, arról Jean Makoun gondoskodott, amikor közvetlenül a lefújás előtt Juninho Pernambucano szöglete után a kapuba fejelt. Sőt, a lyoni szabadrúgáskirály a második játékrész elején további reményt lopott az értük szorítók szívébe, az erőszakos César Delgado és a labdát átlépő Benzema közreműködésével közelebb hozta csapatát – ezúttal akcióból. Bekeményített az addig udvarias vendéggárda, és izgalmassá vált a találkozó, a Barcelona azonban visszaállította a háromgólos különbséget, és bejutott a negyeddöntőbe.

Legfrissebb hírek

Magasugrás: Bátori Lilianna második lett Udinében

Atlétika
8 perce

NOB: először választottak be iráni nőt a tagságba

Egyéb egyéni
30 perce

Két ötödik helyezés a zágrábi UWW-rangsorverseny első napján

Birkózás
32 perce

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
33 perce

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
43 perce

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
46 perce

Izraelé a hetedik hely a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
46 perce

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik