Kapitány a fedélzeten

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2009.03.11. 23:49
Címkék

Edzőt váltott az ősszel még BL-helyezést érő helyre esélyes Napoli, amely az utóbbi hetekben a középmezőnybe csúszott vissza. A nápolyiak január közepe óta gyalázatosan szerepelnek, legutóbbi kilenc bajnokijukból hetet elvesztettek, kétszer pedig döntetleneztek. Aurelio De Laurentiis elnök úgy döntött, meneszti Edoardo Reját, aki a harmadosztályból az élvonalba és az UEFA-kupába vezette a csapatot. A presidente valószínűleg már korábban elszánhatta magát a váltásra, mert Roberto Donadoni személyében még aznap kinevezte a nápolyiak új vezetőedzőjét.

Az olasz válogatott korábbi szövetségi kapitánya a nyári Európa-bajnokság óta munka nélkül volt, s többször is hangoztatta, hogy mielőbb szeretne ismét edzősködni. Bár az elmúlt hónapokban a Portsmouth-szal és a West Hammel is hírbe hozták, mégis hazájában vállalt állást.

„A legfontosabb, hogy kilábaljunk a krízisből. A vezetőség nem jelölt meg konkrét célt, természetesen szeretnénk minél jobb helyen végezni a bajnokságban, aztán elkezdhetünk építkezni is – nyilatkozta az újdonsült szakvezető, aki állítólag két évre szóló szerződése értelmében idényenként 1.3 millió euróval gazdagodik. – Az olasz válogatottat Marcello Lippi és a vébégyőzelem után vettem át, tehát nem gondolhatják, hogy megijedek a rám váró nyomástól. Nem félek, de hangsúlyozom, korábbi sikereim nem számítanak, csak a jelen a fontos. Beszéltem Edy Rejával, akit nagyszerű szakembernek tartok. Eredményei önmagukért beszélnek, fontos szerepet játszott a klub ismételt felvirágoztatásában.”

Reja belenyugodott menesztésébe, sok sikert kíván utódjának, és reményét fejezte ki, hogy Donadoni felrázza a csapatot. Igaz, azt is kiemelte: a korábbi szövetségi kapitányt más körülmények várják Nápolyban, mint a válogatottnál.

A szezon kezdete óta ez volt a nyolcadik edzőváltás a Serie A-ban.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
9 perce

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
33 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
34 perce

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
35 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
1 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik