Ráfizetéses bátorság

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2009.03.11. 00:39
Címkék

Csaknem egy teljes középpályás sort kiállíthatott volna sérültjeiből Claudio Ranieri, hiszen a Camoranesi, Sissoko, Marchionni hármas egyik tagja sem léphetett pályára, s a védelemben sem számolhatott a Juventus mestere Nicola Legrottagliéval, viszont cserébe bevethette a felgyógyult Zdenek Grygerát. Az olasz szakvezető most is igazolta, hogy a bátor támadójáték híve, három világbajnok csatárral küldte pályára csapatát – igaz, az egygólos hátrány ledolgozásához kellettek is a támadók.

Hogy az ezredfordulón a jelenlegi ellenfelet gardírozó edző nem döntött rosszul, azt a 19. percben igazolták játékosai. Káprázatos Iaquinta, Trezeguet kombináció végén az olasz világbajnok higgadtan lőtt Petr Cech kapujába. Ezzel összesítésben egálra álltak a felek, bár már ekkor látszott, hogy a Chelsea nem akarja a hosszabbításra bízni a továbbjutást.

A félidő hátralévő részében a londoniak átvették az irányítást, nagy helyzeteik is adódtak. Előbb Didier Drogba szabadrúgását hárította parádésan Gianluigi Buffon, s amíg az elefántcsontparti középcsatár a partjelzővel azon pörölt, hogy a kapus a gólvonalon túl mutatta be a bravúrt, Frank Lampard úgy harmincról ismét tüzelt: ekkor már esélye sem volt Buffonnak, ám a léc kisegítette – ideiglenesen! A szeptemberi térdsérülése után visszatérő Michael Essien bekotorta a lehulló labdát. Már a középkezdésre sem maradt idő.

A fordulás után fokozta a nyomást a Juventus. A „Vecchia Signorának” még az sem szegte kedvét, hogy Giorgio Chiellini második sárga lapja után mehetett zuhanyozni. Tíz emberrel is visszavette a vezetést az olasz együttes, Alessandro Del Piero büntetőből lőtt gólt. Az utolsó negyedórában mind a két csapat szerezhetett volna gólt – ez végül a Chelseanek sikerült Drogba révén.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
4 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája