A bűvös tizenhármas

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.03.15. 23:13
Címkék
Egyértelmű győzelmet aratott a szegediek elleni rangadón a MiZo Pécs 2010, amely végig vezetve verte meg ellenfelét. A fekete-fehérek így továbbra is versenyben vannak az alapszakasz első helyéért, amely vasárnap dől el Sopronban, az euroligások csúcsderbijén.

A 13-as általában szerencsétlen szám. Legalábbis úgy tartja a babona. Aki vasárnap Pécsett pályára lépett, nem feltétlenül rabja a mágiának. A hazaiak éppen 13–0-ra vezettek, amikor a vendégek először betaláltak a gyűrűbe. Maradván a 13-as szám misztikus varázsánál, Olena Zserzserunova törte meg az addig egyirányú kosárözönt: az ukrán válogatott centere 13-as számmal a hátán száguldozott a pályán. S ha már ott volt, nem aprózta, gyors egymásutánban dobott nyolc pontjával vezényelte a Tisza-parti felzárkózást. Nincs kizárva, hogy a pécsi kezdő ötösből egyedül Vajda Annára hat a babona: az Euroliga alapszakaszának pécsi pontkirálynője volt az egyetlen, aki nem talált be a kosárba, mire Zserzserunova megszerezte a Szeviép első pontjait. Nem fogják kitalálni, a magyar válogatott kapitánya is 13-as mezben játszik.

Amikor a két edző először belenyúlt a mérkőzésbe, elég érdekes párhuzam alakult: a kék mezeseknél Szakács Ildikó érkezett, aki Pécsen tanult kosárlabdázni, a fehéreknél pedig a Török Szilvia, Mészáros Kornélia kettős, akik a szegediek mezét cserélték a pécsiekére. Ami még feltétlenül említést érdemel: a szerdán Győrben káprázatosan kosarazó, 42-es teljesítményindexet elérő (méghozzá úgy, hogy egyetlen dobást elhibázva 29 pontot szerzett 7/8-as triplamutatóval) Németh Bernadett egyetlen kosarát a 13. percben dobta. Mentségére legyen mondva, pénteken (13-án) még lázas beteg volt.

Fűzy Ákos tanítványai feltűnően agilisan vetették magukat a csatába, a szegedieknek az effajta harcosság ellen nem volt ellenszerük. Kelly Mazzante triplái – az amerikai bedobónak kedvenc ellenfele lehet a Szeviép, hiszen november 30-án az Újszegedi Sportcsarnokban találta meg először igazi dobóformáját, az utolsó negyedben 15/15 pontot szórva a triplavonalon túlról –, az Iványi Dalma, Nicole Ohlde tandem produkciója, valamint Zserzserunova kipontozódása a vendégek számára elérhetetlen távolságba repítette a pécsi együttest. A második félidőben csupán az volt a kérdés, mennyivel nyernek a hazaiak. A baranyai közönség akkor érezte magát a legjobban, amikor a 30. percben a csapatot a meccsek zömén hátán cipelő Vajda Anna megszerezte első pontját, majd amikor Szara Krnjics is betalált, s ezzel minden hazai játékos dobott legalább egy kosarat.

Az már csak hab volt a tortán, amikor Fűzy Ákos egyszer a vonal mellett egykori kedvenc játékosát, mostani kollégáját, Donkó Orsolyát szöktette a labdával.

Legfrissebb hírek

NBA: Harden Clevelandbe került, Davis Washingtonba tart – zárul az átigazolási időszak

Amerikai sportok
13 perce

Hivatalos: Kleinheisler László a Csíkszereda játékosa lett

Légiósok
19 perce

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
32 perce

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
38 perce

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
41 perce

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
46 perce

Vívás: kiélezett küzdelem a junior férfi párbajtőrözők ranglistáján

Utánpótlássport
1 órája

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik