Veszélyben Klose idénye

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.03.17. 00:29
Címkék

Ugyan a Bayern München internetes oldala a kedvező sorsolásból kiindulva próbálja csapata bajnoki esélyeit növelni (a hat hazai mérkőzés szemben a Hertha négyével önmagában azért kevés), egy alaposabb hétfői orvosi vizsgálat csökkentette a bajorok címvédési és BL-győzelmi (már ha utóbbiról az angol förgeteg és a Barcelona árnyékában komolyan lehet beszélni…) sanszait. Uli Hoe-ness menedzser ugyanis bejelentette: az előzetesen jósolt két-három hetes kihagyással ellentétben Miroslav Kloséról hat, de inkább nyolc hétig kell lemondania Jürgen Klinsmann vezetőedzőnek. Legrosszabb esetben pedig oda az idénye, mindez azért, mert a Bochum ellen belelépett egy lyukba, és megsérült a bokája. A klub házi góllövőlistáját tízzel vezető csatár kidőlése lélektanilag sem kedvező, mert ha ebben a szezonban ő gólt szerzett (összesen 17-et), a Bayern mindössze egy-egy bajnoki és kupameccset vesztett el.

A nemzetközileg is jegyzett csatárok közül most csak Lukas Podolski egészséges (neki az utolsó müncheni hetei peregnek, júliustól újra az 1. FC Köln játékosa lesz), Luca Toni még lábadozik, Klose meg műtét előtt áll. Nem lenne meglepő, ha Klinsmann az amatőrcsapathoz fordulna, és a közeljövőben kiemelné onnan Thomas Müllert vagy Deniz Yilmazt, már ha nem akar például Franck Ribéryvel csatárt játszatni.

Biztosan az is menne neki, csak előbb a vádli- és sípcsontsérüléséből kellene felépülnie.

Legfrissebb hírek

Mexikóváros megállt, a válogatott átrobogott Ecuadoron

Foci vb 2026
9 perce

Videók: hatalmas gólt ragasztott az ecuadori kapuba Mexikó sztárja

Foci vb 2026
1 órája

Félidőben két góllal vezet Mexikó

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
2 órája

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
2 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
3 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
3 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik