Ezredikre vereség

I. SZ.I. SZ.
2009.03.18. 00:22
Címkék

Gregg Popovich lett a 24. edző az NBA-ben, aki ezer mérkőzésen vezette csapatát, de ennél több öröme nem volt a San Antonio Oklahoma City-i vendégjátékában. Az elején még lett volna, mert csapata az első tíz percben 27–10-es előnyt szerzett, de a Thunder visszakapaszkodott, és végül 78–76-ra megverte a Spurst.

„Ez az edző legrosszabb rémálma – mondta Popovich, aki 1994 óta dolgozik vezetőedzőként első csapatánál, amellyel 1999-ben, 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben bajnoki címet nyert. – Ekkora előnyt bárki fel tud építeni, de könnyű elveszíteni, hiszen ez egy mérkőzés, amely negyvennyolc percen át tart. Velünk sem először fordult elő, s nem is utoljára.”

Bölcs szavak, így is illik egy „ezredestől”. Popovich 676 győzelemnél jár, nála többel csak Phil Jackson (731) és Pat Riley (716) jutott el ezredik találkozójáig. Nem sokon múlt, hogy 677-re nőjön a szám, Tony Parker az utolsó másodpercekben triplával próbált fordítani, de célt tévesztett. Így nem a francia hátvéd lett a meccs hőse, hanem Kevin Durant, a Thunder 25 ponttal záró másodévese.

„Zseniális ellenféllel játszottunk, az ilyen győzelmek segítenek felépíteni a csapatot, ettől leszünk jobbak” – mondta a nyáron Seattle-ből Oklahoma Citybe költöző csapat legjobbja.

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
8 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
10 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
11 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
22 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
38 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
50 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
53 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája