A füttykoncert reményében

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2009.03.25. 00:32
Címkék

Szélesi Zoltán több ok miatt is jó passzban érkezett meg kedden a válogatott edzőtáborába. A védő hétfőn győztes csapat tagja volt Strasbourgban – az együttes az Angers-t múlta fölül 2–0-ra – , így együttese már három forduló óta hibátlan, s újra feljutó helyen áll. Ráadásul a 20-szoros válogatott annak ellenére pályán lehetett, hogy edzője tudta, kedden hazautazik.

„Szerencsére megváltozott Jean-Marc Furlan felfogása a válogatottal kapcsolatban – mondta Szélesi Zoltán. – Már csak viccelődik azzal, hogy nem játszat, ha hazajövök, úgy fest, rájött, hogy mindenkinek jobb a békesség. Megy a csapatnak, kikerültek az eddigi kedvencek, és az én szerepem is változott, hiszen már irányítanom is kell a védelmet. Tehát minden jól alakul, és a legfontosabb, hogy számítanak rám.”

Mivel Albánia ellen nem játszik az eltiltását töltő Juhász Roland, a Franciaországban profiskodó játékosnak a válogatott hátsó alakzatát is vezetnie kell.

„Jó szériában vagyok, hiszen három győzelem van mögöttem, és remélem, kettő pedig előttem – folytatta a védő. – Azonban egyik meccs sem lesz könnyű. Amikor a német Cottbus labdarúgója voltam, egy csapatban szerepeltem az albán Ervin Skelával. Mesélt Tiranáról és arról, hogy pokoli lesz a hangulat, mert a szurkolók ott nem ismernek határt a szurkolásban. Nem is bánnám, ha a meccs után kifütyülnének minket, az alighanem azt jelentené, hogy győztünk.”

Szélesi Zoltán az utóbbi időben nemcsak a jobb szélen, hanem középen is játszott a Strasbourgban – ő is pótolhatná Juhász Rolandot.

„Szerintem nem így lesz, hiszen Bodnár László sem szerepelhet Tiranában, vagyis a jobb oldalon is van hiányzónk – érvelt a játékos. – Ha jól tudom, akkor Fehér Csabára a középpályán számított volna a kapitány, vagyis minden amellett szól, hogy maradok a vonal mellett. Azt nem nekem kell eldönteni, hogy ki legyen belül. Szerintem Erwin Koeman is csak akkor dönt majd, ha már látta, hogy ki miként dolgozik a héten.”

Szélesi Zoltán két győzelemre készül – kérdés, mit jelenthet ez az esetleges hat pont a csoport végeredményét illetően.

„Mivel mi az első helyet is szem előtt tartjuk, kötelező nyerni Albániában, aztán pedig Málta elleni is – magyarázta afutballista. – Ha összejön a két győzelem és a hat pont, akkor végképp bizonyítjuk, hogy nemcsak nekünk kell számolgatnunk, hanem velünk is számolhatnak...”

Legfrissebb hírek

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
18 perce

Atlétikai Eb: Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
29 perce

Szalah bemutatkozott, a Trabzonspor döntetlennel hangolt a Fradi elleni El-párharcra

Minden más foci
39 perce

U20-as világbajnok és Magyar Kupa-győztes védőt igazolt a Kispest-Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
43 perce

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
46 perce

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
53 perce

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
59 perce

Videó: Baráth Péter gólt szerzett, idegenben nyert az Olomouc

Légiósok
1 órája