A szlogen: új év, új foci

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2009.03.27. 18:03
Címkék
Tizedik volt az őszi idény végén az MTK Budapest, ezért sokan vélekedtek úgy: a bajnoki címvédő nem szállhat be a dobogóért zajló harcba. Ám az MTK négy győzelemmel kezdett a tavasszal – ráadásul a Magyar Kupában az Újpestet búcsúztatva elődöntős lett –, így megteremtette magának a nemzetközi szereplés lehetőségét. Garami József mesteredző örül, azt azonban nem jelenti ki, hogy a bronzérmeket máris postázhatják a Hungária körútra…

Az őszi tizedik hely tükrében gondolt arra, hogy az MTK reális eséllyel célozhatja meg a dobogót?Az őszi tizedik hely tükrében gondolt arra, hogy az MTK reális eséllyel célozhatja meg a dobogót?

Amikor a télen nekivágtunk a felkészülésnek, azt mondtam a labdarúgóknak az öltözőben: új év, új foci – mondta Garami József. – Igaz, csak a tizedik helyen álltunk, mégis láttam esélyt a hátrány ledolgozására. Ám tudtam, ehhez az kell, hogy a sérültek felépüljenek, s hogy fejlődjenek a kerettagok. Talán a pályafutásom is mutatja, hogy soha semmiről sem mondtam le, csakis ezzel a mentalitással tudtam és tudom magam elképzelni.

A tavaszi négy mérkőzésen szerzett tizenkét pont, a jelenlegi harmadik helyezés azt mutatja, igaza lett. Miben más a jelenlegi MTK, mint az őszi?

Kezdem azzal, hogy felépült Kanta József, aki nemcsak fontos láncszeme a csapatnak, de mentálisan is sokat jelent a többieknek. Aztán azok a fiatalok, akik tavaly kerettagok voltak, végigdolgozták a felkészülést, érettebbek lettek, és már inkább számíthatok rájuk, mint az őszi idényben. Szabó Ádám és Pátkai Máté nem játszhatott az előző szezon hajrájában – akkor négy meccsen csak két pontot szereztünk –, most szerencsére ők is egészségesek. Ne feledjük, a tavasszal háromszor is hazai pályán fogadhattuk a riválisokat, a győzelmek lendületet és önbizalmat adtak. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a csapatok között nincsenek nagy különbségek, és most jönnek majd azok a mérkőzések, amelyek a helyezésekről döntenek. Ráadásul problémáink is vannak: az alapemberek közül Pál András, Urbán Gábor, Pintér Ádám és Vadnai Dániel sem egészséges.

Volt olyan időszak a közelmúltban, amikor egy-egy labdarúgó úgy is válogatott lehetett, hogy még szinte semmit sem tett le az asztalra. Lát arra esélyt, hogy a jól szereplő MTK-ból valaki bekerüljön a nemzeti tizenegybe?

A magyar válogatottnak mindig a legjobb játékosokból kell állnia, de az is fontos, hogy aki lehetőséghez jut, az jól illeszkedjen a szerkezetbe. Amikor Juhász Rolandot annak idején átigazolta tőlünk az Anderlecht, néhány nappal később a Chelsea ellen futballozhatott, és az argentin sztárt, Hernán Crespót semlegesítette – remekül. Vagy ott van Dzsudzsák Balázs, aki még a DVSC profija volt, amikor azt csinált az olasz válogatott világbajnok védőjével, Massimo Oddóval, amit akart. A példák mutatják, Magyarországról is be lehet kerülni a legjobbak közé, ugyanakkor nem szabad megkérdőjelezni a szövetségi kapitány válogatási elveit. Erwin Koeman nem azért játszat valakit, mert külföldön szerepel: az idegenlégiósok, mielőtt kimentek, a hazai bajnokságban is a legjobbak voltak.

Amikor kilencvenhétben bajnokságot nyert az MTK-val, az együttes egészen kivételes győzelmi szériát ért el.

Ezerkilencszáznegyvenöt óta csak egy csapat volt képes zsinórban tizenöt meccset nyerni: az akkori MTK.

Ehhez már csak tizenegy összecsapást kell sikerrel megvívniuk…

A filozófus Hérakleitosz azt mondta, nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba. De azért szeretnénk még jó néhány mérkőzést megnyerni a már meglévő négy mellé.

Legfrissebb hírek

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
5 perce

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
14 perce

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
14 perce

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
15 perce

Elkezdődött a németek meccse is

Foci vb 2026
48 perce

Ancelottit Neymarról kérdezték a Japán elleni fordítás után

Foci vb 2026
58 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Németország–Paraguay 0–1

Foci vb 2026
59 perce

Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik