Távol és magasan

A világ és a szabályok jóval többet változtak az elmúlt év utolsó és az idei év első rangos nemzetközi versenye között, mint a magyar csapat összetétele. A honi öttusasport kicsi, de minőségi táborát 2008 őszén, a portugáliai világkupadöntőn – a célba érkezés sorrendjében – Kasza Róbert, Marosi Ádám és Tóth Adrienn képviselte, a csütörtöktől vasárnapig tartó mexikói világkupán e trió megint ott lesz, és a tinédzser Kovács Sarolta is velük tartott.

Kedden szálltak repülőre, lap­zártánk után pedig már a selejtezőben kellett küzdeniük a férfiaknak, vagy inkább edződniük, hogy valamennyire akklimatizálódjanak a hétvégi döntők előtt. (A hölgyek egy nappal később kez­denek.) Alkalmazkodóképességükre kétszeresen is szükségük lesz – de lehet, hogy inkább háromszorosan: az időeltolódás az egyik tényező, a 2200 méteres tengerszint feletti magaslat a másik – a harmadik a kombinált öttusa szabálya, amely gondot okoz a szervezőknek. Ráadásul, amint Szatmári László nemzetközi versenybírótól megtudtuk: a vámon „vergődnek” az elektronikus céltáblák, ezért a férfiselejtező kétnapos, az elsőn csak vívnak és úsznak.

„Készültünk rá, hogy nem lesz minden sima és gördülékeny. Viszonylag drága a részvétel, nem is utazott nagy küldöttség – mondta Pálvölgyi Miklós, az itthon maradó szövetségi kapitány. – Vannak, akik már egy-két hete akklimatizálódnak, a mieink viszont, mivel közvetlenül a verseny előtt érkeztek, csak a magaslat hátrányait érezhetik.”

A szakvezető hozzátette, olyan célt, hogy legyenek az első háromban, a fentiek miatt nem írt elő számukra, a helytállást, a tisztességes hozzáállást viszont el­vár­ja. Tudja azonban, hogy az ambíció megvan bennük, a magyar öttusázóknak pedig, bárhol szerepelnek, az élbolyban a helyük.